Iowa hétfőn szavaz Bush ellenfeléről

Vágólapra másolva!
Iowa az első amerikai állam, amelyben a demokraták arról szavaznak, ki legyen a jelenlegi elnök, George W. Bush ellenfele a novemberi elnökválasztáson. A hétfői szavazáson szoros küzdelem várható.
Vágólapra másolva!

Az AFP szerint meg se jósolható előre, ki nyeri hétfőn a demokrata elnökjelölti szavazást. A legtöbb közvélemény-kutató fej-fej mellett jelöli John Kerry szenátort, Howard Dean kormányzót, Richard Gephardt-ot, aki korábban a Képviselőházban vezette a demokratákat és John Edwards szenátort.

Valamennyi jelölt még a hétvégén is az államot járta, hátha mé megszerezhet egy-egy, mindent eldöntő szavazatot.

Az elnökválasztásra novemberben kerül sor. Addig azonban először január 27-én meg kell mérközniük a jelölteknek a New Hampshire-i előválasztáson, majd márciusban az úgynevezett "Szuper Kedden" kerül sor az igazi válogatásra, amikor 10 állam jelöltje mérkőzik meg egymással.

Dean a kampányában leginkább az internet hasznosságát, a mobilitást hangsúlyozta. Gerhardt a munkásokra koncentrált, Kerry és Edwards pedig láthatóan inkább mindent megtett, hogy a két másik fél negatív kampányától távol tartsa magát, és az összefogásról beszéltek - írta az AFP.

Bush eközben Camp Davidben készül az éves beszámolójára, ez lesz az utolsó nagy beszéde a november 2-i választások előtt.