ENSZ-katonák érkeztek a libériai dzsungelbe

Vágólapra másolva!
ENSZ-katonák érkeztek Libéria keleti részébe, hogy a főváros után ott is átvegyék az ellenőrzést a törvénytelenül működő fegyveres csoportoktól. Az afrikai ország nagy részén ugyanakkor továbbra is zavar uralkodik.
Vágólapra másolva!

A BBC jelentése szerint ENSZ-katonák érkeztek Libéria keleti részébe. Az ENSZ-erők tavaly jelentek meg Libériában, miután a polgárháboerú dúlta afrikai országból távozott Charles Taylor elnök. Eddig csak a fővárost tartották ellenőrzés alatt, a vidéki területeken csak igen korlátozott számban voltak jelen. Egyelőre valamivel több mint 1000 etióp katona érkezett meg Zvedru település térségébe, a dzsungelbe, és ellenőrzésük alá vonták a területet. Az ENSZ-erőt örömmel fogadták a helyi lakosok és a libériai katonai vezetők is.

A BBC helyszíni tudósítója szerint a mostani lépés azt bizonyítja, hogy az ENSZ komolyan gondolja, hogy békét teremt az afrikai országban. A tudósító megjegyzi ugyanakkor, hogy ennek érdekében még sokat kell tenni. Libéria nagy részén ugyanis még mindig nincsenek békefenntartók, és ezeken a helyeken törvényellenesen működő fegyveres csoportok gyakorolják a hatalmat. Mintegy 40 ezer olyan libériai harcos van, akiket az ENSZ-erőknek le kell fegyverezniük. Ezt nehezíti, hogy közülük sokan csak pénzért hajlandó átadni fegyverét.