Megkezdték a Flash Air rögzítőjének felszínre hozását

Vágólapra másolva!
Lokalizálták a Vörös-tengerben a január 3-án lezuhant egyiptomi Boeing repülőgép egyik feketedobozát. A szakértők szerint szombatra a felszínre hozzák a lezuhant gép adatrögzítőjét.
Vágólapra másolva!

Egy magát megnevezni nem kívánó francia illetékes pénteken azt közölte, hogy a kutató egységek immár tíz méteres körzetben vannak a doboztól, egy másik, a kutatókhoz közel álló forrás szerint pedig már megkezdődött az értékes dokumentum kihalászása a tengerből.

A francia szakértők remélik, hogy szombatra kezükben lesz a feketedoboz, és átadják azt az egyiptomi hatóságoknak. Arról nem szóltak az értesülések, hogy milyen állapotban találták meg a dobozt.

Az egyik feketedoboz tartalmazza a repülés paramétereit, a másik pedig a pilóta és a személyzet közti utolsó üzenetváltásokat. Ezek alapján próbálják rekonstruálni, mi okozhatta a szerencsétlenséget, amelyben 148-an vesztették életüket, köztük 134 francia állampolgár.