Ártatlannak vallotta magát Michael Jackson

Vágólapra másolva!
Ártatlannak vallotta magát Michael Jackson a bíróság előtt. A sztár pedofília pere pénteken kezdődött a kaliforniai Santa Maria bíróságán. A környéket jóval a sztár érkezése előtt ellepték a rajongók, és a sajtó képviselői. A sztár húsz perces késéssel érkezett a bíróságra, ezt a pert vezető bíró később szóvá is tette. Jacksont a családtagokon kívül az Iszlám Nemzet nevű muzulmán szervezet tagjai kísérték el a tárgyalásra.
Vágólapra másolva!

Ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt Michael Jackson. Az énekest hétrendbeli pedofíliával, illetve azzal vádolják, hogy két ízben is alkoholt adott gyerekeknek. Az énekes a bíróság előtt "nagy hazugságnak" nevezte a vádakat.

Jackson egyébként huszonegy perces késéssel, helyi idő szerint reggel fél kilencre érkezett a bíróságra: ezt a tárgyalást vezető Rodney S Melville bíró az énekes szemére is vetette. "Jackson úr meglehetősen rosszul mutatkozott be nekem" - utalt a bíró a késésre. Melville figyelmeztette a negyvennégy éves énekest, hogy a jövőben a bíróság megsértésének tekinti a késést – tudósít a BBC News.

A santa mariai bíróság épületét rajongók százai és a sajtó képviselői veszik körül. A CNN tudósítója szerint az újságírók háromszor többen vannak, mint ahányan a szintén fekete híresség, O. J. Simpson peréről tudósítottak tíz évvel ezelőtt. Jackson érkezését több mint hatszáz fotós várta.

Michael Jacksont szülei és testvérei kísérték el a tárgyalásra. Ezen kívül jelen voltak az Iszlám Nemzet nevű amerikai moszlim közösség tagjai is, akik mostanában az énekes körüli testőri teendőket is ellátják. A bírósági meghallgatás végeztével a testőrök meghívókat adtak át az összegyűlt rajongóknak, amelyekben Jackson közeli, Neverland birtokára invitálták őket péntek délutánra

Melville bíró február 13-ra tűzte ki a következő meghallgatást, amelyen majd eldől, hogy indul e per az énekes ellen. Amennyiben Jacksont perbe fogják, akár huszonkét éves börtönbüntetést kaphat.