Védői szerint nem beszámítható a Lindh-gyilkosság vádlottja

Vágólapra másolva!
Nem előre megfontolt szándékkal ölte meg a svéd külügyminisztert a gyilkossággal vádolt szerb származású férfi, aki nem is beszámítható - védői szerint. Az ügy első bírósági tárgyalása szerdán kezdődött - hatalmas közérdeklődés mellett. Az ügyészég álláspontja szerint ugyanakkor Mijailo Mijailovic előre eltervezte a gyilkosságot, és erre utal, hogy a gyilkosság előtt 15 percig követte Anna Lindhet. Ítélet legkorábban egy hónap múlva várható.
Vágólapra másolva!

Szerdán Svédországban megkezdődött a bírósági tárgyalás Anna Lindh volt svéd külügyminiszter megölésének ügyében. A gyilkossággal vádolt szerb származású Mijailo Mijailovics a múlt héten ismerte be bűnösségét, és a hét elején emeltek ellene vádat a svéd hatóságok.

A tárgyalást a hatalmas érdeklődés miatt fokozott biztonsági intézkedések közepette kezdték, emiatt késve is kezdődött. Az érdeklődésre jellemző, hogy sokan egész éjjel sorban álltak a bíróság előtt, hogy helyet kapjanak a fennmaradó kilenc székre. A többit az ügyről tudósító több tucat újságíró foglalta el. A tárgyalást élőben adja a svéd közszolgálati rádió.

Beszámtíható vagy sem?

A tárgyaláson fekete melegítőfelsőben és sötét nadrágban megjelent vádlott ügyvédje arra alapozza a védekezést, hogy szerinte védence a váddal ellentétben nem előre megfontolt emberölést követett el, mivel nem tervezte el előre tettét. Peter Althin ügyvéd szerint védence - aki nem sokkal a tavaly szeptemberi gyilkosság előtt távozott a pszichiátriai osztályról - hirtelen felindulásból követte el tettét, s nem börtönben, hanem elmegyógyintézetben lenne a hely. E héten például egy kihallgatáson a vádlott azt állította: belső hangra cselekedett szeptember 10-én, s a hang Jézus Krisztustól származott.

Az ügyészség szerint azonban Mijailovic beszámítható, és előre kitervelte a bűncselekményt. Agneta Bildberg államügyész asszony annak megállapítását kéri a bíróságtól, hogy szándékos emberölés történt. A nyomozás adatai szerint Mijailovic a gyilkosság napján tizenöt percen át követte a külügyminisztert, aki egy barátnője kíséretében tért be az áruházba, hogy ruhát vásároljon egy aznap esti televízió szereplésre. Bildberg három tanút idézett be, akik várhatóan alátámasztják a vád állítását: a barátnőt, aki elkísérte Anna Lindhet az áruházba, az igazságügyi orvos szakértőt, valamint a gyilkos fegyver vizsgálatával megbízott brit szakértőt. Az ügyészég szerint a halálos késszúrások ereje is szándékosságra utal.

Ítélet legkorábban egy hónap múlva várható. Ha, szándékos emberölésben találják bűnösnek Mijailovicot, életfogytiglani börtön vár rá. Ez Svédországban 15 év körüli börtönt jelent.

Három gyanúsított is volt

Forrás: EPA
A gyilkos fegyver

A rendkívül népszerű svéd minisztert szeptember 10-én szúrták le késsel, amikor testőr és egyéb hivatalos kísérők nélkül a stockholmi NK áruházban vásárolt. A több késszúrás olyan súlyos sebeket ejtett a kétgyermekes családanyán, hogy másnap belehalt sérüléseibe. Az áruházi videokamerák felvételei alapján rövid időn belül őrizetbe vettek egy 35 éves, büntetett előéletű férfit. Pár nappal később a rendőrségnek gyanús lett egy 30 éves személy is, ám a gyanú utóbb mindkét esetben megalapozatlannak bizonyult.

Szeptember 24-én fogták el a harmadik gyanúsítottat, aki kezdettől a lehetsáéges gyanúsítottak között volt. A tetthelyen megtalált gyilkos fegyveren és egy nadrágon, illetve a tettes által viselt, utóbb elhajított baseballsapkán lévő nyomokból nyert DNS-minta megegyezett a fiatal férfi mintájával.

Ráfizetnek a svédek az euró elutasítására/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030924rafizetnek.html

A gyilkosság alig egy héttel azelőtt történt, hogy Svédország szavazott volna az euró bevezetéséről. Lindh a közös európai valuta híve volt, ám a népszavazáson a svédek elutasították az eurót.

A vádlott állítólag gyűlölte a hírességeket

Mijailovic hetekig tartó tagadás után végül január 7-én bevallotta, hogy ő szúrta le a külügyminisztert. Az erőszakos természetű fiatalember a múltban egyszer már saját apját is megkéselte. Mijailovicot öt nappal a gyilkosság előtt bocsátották el elmegyógyászati kezelésből, a dráma napján és néhány nappal utána pedig állítólag ismét felvételét kérte egy sürgősségi klinikán, ahonnan helyhiány miatt utasították el. A svéd lapok tudni vélték, hogy Mijailovic rögeszmésen gyűlölte a hírességeket, különösen a közkedvelt Anna Lindhet.

A bűntett mélyen megrázta a svéd társadalmat, felidézve Olof Palme miniszterelnök 1986. februári meggyilkolását. Palme is testőrök nélkül járt nyilvános helyeken, akárcsak Lindh. A Palme-gyilkosság mindmáig felderítetlen.

MTI/[origo]