Rendőrőrsöt robbantottak Irakban

Vágólapra másolva!
Több ember is meghalt, amikor autóba rejtett pokolgép robbant az iraki Baakúbában egy rendőrőrsnél. Eközben amerikai katonák elfogták a Huszein-rezsim még mindig szökésben lévő egyik legmagasabb rangú vezetőjének családtagjait Szamarrában. Izzat Ibrahím ad-Dúrit sejtik ugyanis a szövetségeseket ért folyamatos támadások mögött.
Vágólapra másolva!

Feltehetően autóba rejtett pokolgép robbant szerda reggel a közép-iraki Baakúbában egy rendőrőrs közelében, szemtanúk szerint többen meghaltak.

A Bagdadtól 65 kilométerre északra fekvő településen szolgáló egyik rendőr elmondta, hogy fehér színű autót látott nagy sebességgel közeledni a rendőrőrs felé, mielőtt felrobbant volna. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a detonáció többeket a földre vetett, közülük sokan meghaltak.

Tavaly novemberben is hajtottak végre már pokolgépes merényletet két rendőrőrs ellen Baakúbában és egy szomszédos településen. Akkor 16 ember veszette életét és 30-an sebesültek meg.

A múlt héten egy síita mecsetnél a pénteki ima idején robbant kerékpárra erősített pokolgép . Ekkor 6 ember halt meg. Ezzel közel egy időben egy közeli mecsetnél azonban a hatóságoknak még időben sikerült hatástalanítani az autóba rejtett robbanószerkezetet.

Elfogták a "treff király" rokonait

Amerikai katonák razziát tartottak szerda hajnalban a közép-iraki Szamarra városban, és őrizetbe vették a bukott iraki rezsim második számú vezetőjének, a még mindig szökésben lévő Izzat Ibrahím ad-Dúri négy családtagját. A katonák két házat kutattak át, majd őrizetbe vettek négy férfit. Nevüket és az ad-Dúrihoz fűződő rokoni szálat nem nevezték meg, mindössze annyit közöltek, hogy a négy közül két férfit ad-Dúri élelmezésével gyanúsítják.

Izzat Ibrahim ad-Dúri a volt iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsának alelnöke volt. Az amerikaiak által körözött 55 vezető iraki listáján a hatodik helyen szerepel, s ezzel a Pentagon játékkártyáin ő a treff király. Ő a még szökésben lévő iraki vezetők közül a legmagasabb rangú.

Az amerikai hatóságok a volt iraki rezsim második legfontosabb vezetőjét sejtik az amerikai katonák és a nemzetközi szervezetek elleni iraki támadások mögött. Novemberben tízmillió dolláros jutalmat ajánlottak fel az elfogásához vezető információkért a szövetségesek.

Tavaly november végén már amerikai fogságba került ad-Dúri egyik felesége és lánya, őket is Szamarrában vették őrizetbe.