Vágólapra másolva!
Kedden felakasztotta magát cellájában Harold Shipman, Nagy-Britannia legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkosa. A 15-szörös életfogytiglanira ítélt férfi legalább 215 embert segített a másvilágra, zömében idős hölgybetegeit. Shipman, aki soha nem ismerte be bűnösségét, lepedőjénél fogva kötötte fel magát cellája ablakrácsára.
Vágólapra másolva!

Felakasztva találtak cellájában Harold Shipmanra, akit életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, mivel megölte 15 betegét egy manchesteri kórházban. Egy hivatalos jelentés azonban később megállapította, hogy a gyilkos orvos további legalább 200 ember haláláért felelős, de egyes becslések szerint akár 260 ember vére is tapadhat a kezéhez. Az 57 éves általános orvos 15-szörös életfogytiglanit kapott a gyilkosságokért, míg négy évet egy végrendelet meghamisításáért. Shipman az ellene zajló eljárás alatt mindvégig tagadta bűnösségét.

A férfi a börtön közleménye szerint lepedőjénél fogva akasztotta fel magát cellája ablakrácsára. A börtön személyzete január 13-án hajnalban fedezte fel holttestét, majd megpróbálták újraéleszteni - sikertelenül. A börtön hivatalos vizsgálatot indított a halál ügyében.

Nagy-Britannia legnagyobb sorozatgyilkosának esetleges öngyilkossági kísérletei miatt külön figyelmet szenteltek korábbi börtöneiben, ám a wakefieldi börtönben ilyen intézkedést nem írtak elő vele kapcsolatban, mivel semmi jelét nem mutatta ilyen szándéknak.

Shipman áldozatainak többsége idős hölgy volt, akiket halálos morfiuminjekciókkal segített a másvilágra. Gyilkosságai úgy kerültek napvilágra, hogy lebukott, amikor megpróbálta meghamisítani egyik áldozatának, egy 81 éves nőnek 386 ezer fontról szóló végrendeletét. A gyilkos doktor legalább 171 nőt és 44 férfit ölt meg. Legidősebb áldozata egy 93 éves nő, míg legfiatalabb egy 44 éves férfi volt - írja a BBC News Online.