Ferrero-Waldner is indulna az államfői posztért

Vágólapra másolva!
Indulni szeretne az államfői poszt megszerzéséért az áprilisi választásokon Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter asszony, akinek ehhez a jövő héten még meg kell szereznie pártja vezetésének a támogatását is.
Vágólapra másolva!

Az osztrák diplomácia vezetője pénteken egy rádióinterjúban jelentette ki, hogy jelöltként kész pártja "rendelkezésére állni" az elnökválasztási küzdelemben. Arra hivatkozott, hogy az utóbbi hetekben számtalan olyan felkérést kapott, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) jelöltjeként induljon az elnökválasztáson, s ezután döntött arról, hogy ebben a minőségben pártja rendelkezésére áll.

A néppárti Wolfgang Schüssel kancellár pénteken nem volt hajlandó kommentálni külügyminisztere állásfoglalását. A sajtó érdeklődését azzal hárította el, hogy a néppárti-szabadságpárti kabinet jelenleg az adóreform további szakaszának a kidolgozásával foglalkozik. Az Osztrák Néppárt már bejelentette, hogy a jövő csütörtökön dönt a párt elnöksége arról: ki induljon a párt jelöltjeként az államfői poszt megszerzéséért. Az osztrák sajtó értékelése szerint csak formalitás lesz az ÖVP jövő heti ülése, mert a tömegtájékoztatás már hosszabb ideje azzal számol, hogy Benita Ferrero-Waldner indul a nagyobb kormánypárt színeiben a választáson.

Az április 24-én tartandó elnökválasztásnak mindeddig csak egy hivatalos jelöltje van: Heinz Fischer parlamenti alelnök, aki a legnagyobb ellenzéki politikai erő, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) jelöltjeként szeretné elnyerni az államfői posztot. Sajtóértékelések szerint kiélezett küzdelem várható a két jelölt között, mivel Fischer és Ferrero-Waldner népszerűségi mutatója csaknem azonos, a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a parlamenti alelnök valamivel nagyobb támogatottságot élvez, mint a külügyminiszter.