Nem bíznak a Flash Airlines gépében a turisták

Vágólapra másolva!
Mintegy 80 lengyel turista rekedt a hétvégén az egyiptomi Hurghada és Sarm el-Sejk üdülővárosokban, miután nem volt hajlandó a szombaton katasztrófát okozó egyiptomi Flash Airlines magán légitársaság repülőgépével hazautazni.
Vágólapra másolva!

A turisták azt követelték, hogy a lengyel LOT légitársaság repülőgépe jöjjön értük és szállítsa haza őket. Az üdülőknek még szombat este kellett volna az egyiptomi cég gépével elutazniuk Egyiptomból, de az aznap reggel történt légi szerencsétlenség miatt nem voltak hajlandók felszállni a társaság repülőjére, sőt még egy másik egyiptomi cég charter-járatára sem.

A Flash Airlines egyik Boeing 737-es gépe szombaton röviddel a felszállás után zuhant a Vörös-tengerbe 148 ember halálát okozva. Leszek Chorzewski, a LOT szóvivője hétfőn elmondta: a lengyel légitársaság egyik utasszállítója felkészült az útra, csak arra várnak, hogy a Flash Airlines vagy az utazást szervező El Greco cég garanciát vállaljon az útiköltségek fedezésére.

A svájci polgári repülésügyi hivatal vasárnapi közleménye szerint a Flash Airlines gépei már 2002 októbere óta nem léphetnek be a svájci légtérbe, miután a légitársaság egyik járatán váratlan ellenőrzést végezve komoly közlekedésbiztonsági hiányosságokra bukkantak a légügyi hatóságok.