Kostunica egységkormányt alakítana

Vágólapra másolva!
Az összes parlamenti párt részvételével felállítandó szerb egységkormány létrehozását javasolta hétfőn Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfő, aki várhatóan a szerb kormányalakítási tárgyalások kulcsszereplőjévé lép elő.
Vágólapra másolva!

Belgrádi sajtóértekezletén Kostunica a legegyszerűbb, bár nem az egyetlen lehetséges megoldásnak vélte az összes parlamenti párt részvételével megalakítandó kormány létrehozását. Elképzelései szerint az egységkormány feladata egy új szerb alkotmány elfogadása és néhány fontos törvény - köztük egy új választási törvény - megalkotása lenne, s csak rövid ideig maradna hivatalban. Az alkotmány szerinte két hónap alatt is lehetséges elfogadása után pedig új parlamenti választásokat tartanának.

A december végi előrehozott szerb parlamenti választásokon a Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) szerepelt a legjobban a reformerők közül: 53 mandátumot szerzett a 250 fős törvényhozásban. A voksolást a szélsőséges Szerb Radikális Párt (SRS) nyerte meg, 82 képviselőjével azonban nem tud önállóan kormányt alakítani, ezért koalíciós partnerre lenne szüksége. Az SRS választási győzelme láttán a nemzetközi közösség - közte az Európai Unió - a reformerők összefogását szorgalmazta.

Kostunica annak ellenére tárgyalni kíván javaslatáról, hogy az egységkormány létrehozását a szerb parlamenti pártok többsége már elutasította, köztük az SRS is. A radikálisok választási győzelmük után a jobbközép DSS-nek ajánlatot tettek a közös kormányzásra, s csak vele együtt lennének hajlandóak kormányozni. Kostunica a választási kampány alatt kizárta ennek lehetőségét, a voksolás után pedig addig nem kívánt válaszolni az SRS javaslatára, amíg nem tárgyal az összes parlamenti párttal.

Az elemzők többsége arra számít, hogy Kostunica pártja végül a "reformtábor" többi tagjával - az eddigi kormányt vezető, magát balközépre soroló Demokrata Párttal, a liberális technokratákból álló G17 Plus párttal - együtt alakítja majd meg az új kormányt, amely azonban az említett pártok és vezetőik közötti politikai nézetkülönbségek és személyes vetélkedés miatt meglehetősen ingatag koalíció lesz.