A fiatalokra számít az új grúz elnök

Vágólapra másolva!
A korrupció letörése és befektetőbarát környezet kialakítása a fő célja Grúzia vasárnap hatalmas többséggel megválasztott új elnökének. Mihail Szaakasvili jól képzett, modern felfogású fiatalokat ültetne magas állami pozíciókba. A Sevardnadze korábbi elnök leváltásában kulcsszerepet játszó politikusra az előzetes eredmények szerint a szavazók közel 90 százaléka adta voksát.
Vágólapra másolva!

A nem hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 85,8 százalékát szerezte meg a vasárnapi grúz elnökválasztáson Mihail Szaakasvili, míg legnagyobb ellenfele alig 0,4 százalékot - közölte a BBC News online. Az MTI jelentése szerint a szavazókörök negyedéből beérkezett adatok alapján a központi választási bizottság elnökének számítása szerint a reformer Szaakasvili a szavazatok 95 százalékát szerezheti meg.

A részvételi arány a vasárnapi választáson 83 százalékos volt. Az Eduard Sevardnadze elnök novemberi menesztésében kulcsszerepet játszó Szaakasvili elsődleges céljai közé sorolta a korrupció megfékezését és az ország vonzóbbá tételét a befektetők előtt. A 36 éves, ügyvéd végzettségű politikus a BBC-nek elmondta, megteremti a törvényes rendet, valamint az állam és a bíróságok iránti tiszteletet.

Grúzia új elnöke fontos szerepet szán a kormányzásban a fiatal politikusokra és szakemberekre. Mint fogalmazott: "Nyugaton tanult, roppant intelligens, több nyelvet beszélő, a modern világ működését jól ismerő" embereket helyezne magas kormányzati pozíciókba.

Szaakasvili közölte, bár az ellenzék jelentős támogatást kapott a Nyugattól, az új kormány igyekszik majd figyelembe venni a forradalmat alapvetően ellenző Oroszország érdekeit is. A BBC jelentése szerint ugyan a választások előtti kampányidőszakot több helyen is erőszak árnyékolta be, a voksolás maga békében folyt.

Sevardnadze is Szaakasvilire szavazott

A hatalomból tavaly novemberben elűzött Eduard Sevardnadze arra a kérdésre, hogy vajon Szaakasvilire adta-e a voksát, így válaszolt: "Kitalálta, kit választottam." Sevardnadze szerint Szaakasvili "fiatal, tele van energiával, és jól képzett. Ha munkába áll, és ő is akarja, minden rendben megy majd" - mondta a volt elnök, de hozzátette, eljött az idő hogy "többet tegyen, és kevesebbet beszéljen".

Szaakasvilinek lesz is mit tennie, hiszen az országban óriási a szegénység, az állam pedig eladósodott: 1,7 milliárd dollárral tartozik a külföldnek. A szavazást, melyet a szakadár Abbázia és Dél-Oszétia nem ismert el, több nemzetközi szervezet is figyelemmel kísérte. A választások előtt bojkottal fenyegető Adzsara tartományban szavaztak, jóllehet a részvételi arány alatta maradt az átlagnak.