Vágólapra másolva!
Erőteljes földrengés történt pénteken az Indonéziához tartozó Bali és Lombok szigetén. A természeti katasztrófa miatt egy ember életét vesztette, 29-en pedig megsebesültek. 
Vágólapra másolva!

A Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű rengés központja Bali keleti partjától mintegy 30 kilométerre, a tenger alatt volt, a két szigetet elválasztó Lombok-szoros térségében. A rengés utáni pánikban ezrek hagyták el lakhelyüket, köztük az új évet ünneplő turisták is. Tizenkét épületben keletkeztek komolyabb károk, de kisebb mértékben több mint 250 további épület is károsodott.

A két sziget külföldi turisták kedvelt üdülőhelye, de a sérülésekről nem az üdülőövezetből érkeztek jelentések. A halálos áldozat egy idős férfi, aki szívrohamot kapott a földrengés miatt. Huszonkét lomboki helyi lakos sebesült meg, de sérüléseik nem súlyosak. Balin hét ember sebesült meg a rengés miatt.

Indonézia a világ legnagyobb, szigetekből álló országa, körzetében gyakoriak a földrengések a tenger alatt húzódó vulkanikus képződmények miatt.