Fej-fej mellett halad Bush és Kerry

Vágólapra másolva!
Behozta Bush elnök előnyét John Kerry demokrata párti elnökjelölt az elnökválasztási közvélemény kutatások szerint. A legfrissebb adatok arról tanúskodnak, hogy Kerry egy százaléknyi előnyre is szert tett. A jelenlegi felmérés ellentmond a korábbi adatoknak, amelyek szerint Bush elnök a szavazók 11 százalékát elhódította Kerrytől a republikánus konvenció után.
Vágólapra másolva!

Nagyon csekély előnyre tett szert John Kerry, a novemberi amerikai elnökválasztás demokrata párti jelöltje a szavazók körében George W. Bush republikánus elnökkel szemben.

A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint, amelyet a Harris intézet készített és eredményeit csütörtökön tette közzé a The Wall Street Journal internetes kiadásában, Kerryre a szavazók 48 százaléka, míg a hivatalban lévő elnökre 47 százalék adná voksát, ha most tartanák a választásokat.

A függetlenként induló baloldali jelölt, Ralph Nader, az amerikai fogyasztóvédelem atyja változatlanul a voksok 2 százalékára számíthat. A válaszadók kis többsége (51 százalék 48 százalékkal szemben) egyúttal úgy vélekedett: Bush "nem érdemli meg, hogy újraválasszák".

A mostani felmérés ellentmond a Republikánus Párt konvenciójának szeptember 2-i zárónapja óta publikált számos közvélemény-kutatásnak, amelyre a Kerryre zúdult személyes támadások lavinája nyomta rá bélyegét és, amely jelentős - néhol 11 százalékpontot is elérő - előnyhöz juttatta Bush elnököt.

A Harris intézet utoljára augusztusban hozott nyilvánosságra felmérési eredményeket, akkor Bush és Kerry még holtversenyben volt, 47-47 százalékos szavazati aránnyal. A mostani közvélemény-kutatás szeptember 9. és 13. között készült 1018 felnőtt megkérdezésével és 3 százalékos hibahatárral számol.