Újraindítja az urándúsítást Irán

Vágólapra másolva!
Úrakezdi az urándúsítást irán. Az ország parlamentje vasárnap megszavazta az erről szóló törvénytervezetet. A nemzetközi közösség az utóbbi hónapokban megpróbálta rávenni Teheránt arra, hogy hagyjon fel az atombomba gyártásra is alkalmas dúsított urán előállításával. Amennyiben Irán nem teszi egyértelművé, hogy atomprogramja polgári célokat szolgál, az ország ügye az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül.
Vágólapra másolva!

Az iráni parlament vasárnap megszavazta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az ország felújítja urándúsító tevékenységét, noha a nemzetközi közösség éppen azt próbálja meg elérni Teheránnál, hogy veszélyessége miatt teljesen és azonnal függessze fel azt.

A parlamenti szavazást közvetlenül megelőzően az iráni külügyminisztérium szóvivője közölte a sajtóval: Teherán az európai országokkal az urándúsítás kérdésével kapcsolatban folyó tárgyalássorozat következő fordulóján követelni fogja, hogy az európaiak készítsenek egy nukleáris együttműködési tervet, valamint tegyenek "pontos és konkrét" ígéreteket.

Németország, Nagy-Britannia és Franciaország képviselői november 5-én Párizsban találkoznak ismét Irán képviselőivel, hogy rávegyék Teheránt az urándúsítási tevékenyégről való lemondásra, amellyel elkerülhető lenne, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa napirendre vegye az ügyet.

"Azt várjuk az európaiaktól a párizsi találkozón, hogy pontos, konkrét és egyértelmű vállalásokat tegyenek, és akkor az Iszlám Köztársaság érdekeinek megfelelően a legjobb döntést hozza majd" - jelentette ki Hamid Reza Aszefi szóvivő, hozzátéve, hogy "a siker érdekében rugalmasságot várnak" az európaiaktól.