Kémkedéssel vádolják a szlovák kormányfő-helyettest

Vágólapra másolva!
A szlovák államfő azzal vádolta meg a Magyar Koalíció Párja (MKP) által delegált miniszterelnök-helyettest, hogy információkat szolgáltat ki a szlovák kormány üléseiről Budapestnek. Csáky Pál visszautasította a vádakat. Az MKP elnöke szerint a vádaskodás méltatlan egy köztársasági elnökhöz, ráadásul a kormányülésen elhangzottak nyilvánosak.
Vágólapra másolva!

Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) által delegált miniszterelnök-helyettes információkat szolgáltat ki Budapestnek a pozsonyi kormány tanácskozásairól. Csáky a vádat visszautasította. A SME című liberális szlovák napilap idézi Gaparovicot: "Nem tetszik nekem, hogy a kormány egyik alelnöke három órával a kormányülés után már Budapesten számol be az ülésen elhangzottakról, de hát erről mi magunk tehetünk, amiért beválasztottuk őket a kormányba".

A bírálat idején Londonban tartózkodó Csáky nem reagált azonnal az elnök szavaira, de szóvivője, Martin Urmanic a lappal közölte: a miniszterelnök-helyettes nem tudja, mire utalt az államfő, mindenesetre helyénvalóbb lenne, ha a szóban forgó kérdést közvetlenül vele beszélné meg, és nem a sajtón keresztül üzengetne.

Csáky később a szlovák közszolgálati rádió magyar adásában, a Patria Rádióban utasította vissza a vádat, kijelentette: butaságnak tartja az elhangzottakat. "Én úgy gondoltam, hogy az elnöki poszton egy olyan államfőnek kellene lennie, aki legalábbis európai horizontokon képes gondolkodni és tud megfogalmazni víziókat az ország jövőjét, a társadalom nagy problémáit illetően. Ehelyett ilyen kijelentéseket hallunk" - mondta Csáky. A politikus emlékezetett arra, hogy a szlovák kormányülések minden részlete néhány órán belül hozzáférhetővé válik a médiában.

A SME című lap megkérdezte Bugár Bélát, az MKP elnökét is, aki szerint az államfő "a Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) és nem a köztársaság elnökéhez illő módon vádaskodott". Bugár elmondta: jómaga is gyakran utazik Budapestre vagy Prágába, de ez még nem jelenti azt, hogy a birtokában lévő információkat ott illetéktelen személyekkel osztaná meg. "Ha az elnök úr azt gondolja, hogy a dolgok így működnek és az MKP képviselőjének ilyen vádakat olvas a fejére, akkor mi védekezni fogunk"- mondta Bugár, aki szerint az államfő aligha tudja bizonyítani állításait. Hozzátette: "Márpedig ha ez így folytatódik - aminek nem örülnék -, akkor nem csak a sajtóban, hanem más módon is fellépünk majd ellene."