Három katonát fejeztek le Algériában

Vágólapra másolva!
Valószínűleg muszlim szélsőségesek fejezték le az algériai hadseregnek azt a három katonáját, akiket hétfőn ejtettek foglyul. Az algériai biztonsági erők ezt követően egy terrorista-ellenes hadművelet keretében megölték a gyilkosságok hét feltételezett tettesét.
Vágólapra másolva!

Feltételezhetően muszlim szélsőségesek fejezték le az algériai hadsereg három katonáját az észak-afrikai országban. A La Tribune algériai lap szerint a katonákat 30 fegyveres férfi ejtette foglyul hétfőn a fővárostól, Algírtól 140 kilométerre keletre. Az emberrablók lefejezték túszaikat, ezenkívül megöltek két másik személyt, köztük egy rendőrtisztet. Az algériai biztonsági erők ezt követően egy terrorista-ellenes műveletet indítottak, aminek során megölték a brutális gyilkosságok hét feltételezett tettesét.

Eddig összesen 40 ember halt meg a muszlim szélsőségesek támadásai és a hadsereg terrorellenes műveletei következtében a muzulmán böjti hónap, a ramadán október eleji kezdete óta. A tavalyi ramadán idején Algériában egyetlen jelentősebb erőszakos cselekményt sem hajtottak végre. Hasonló esetre nem volt példa azóta, hogy az észak-afrikai arab országban 1992-ben muszlim felkelés indult meg, miután a hadsereg lefújta az akkor esedékes választásokat, hogy megelőzze a muszlim fundamentalisták valószínű győzelmét.