Félnek az oroszok a terrorizmustól

Vágólapra másolva!
A beszlani túszdráma után egy hónappal az újabb terrorcselekményektől való félelem határozza meg az orosz közéletet. Minden moszkvai iskolás ujjlenyomattal ellátott személyi igazolványt kap a tervek szerint, vagy akár dögcédulát is, amely megkönnyítené az esetleges áldozatok azonosítását. Egy friss közvélemény-kutatás szerint az oroszok nagy része beleegyezne szabadságjogai korlátozásába, ha ezzel a terrorakciók ellen bebiztosítva érezhetné magát.
Vágólapra másolva!

Egy hónap telt el a beszlani túszdráma óta, és Oroszországban a lakosság körében a félelem és bizonytalanság nem csökkent. Egy nemrég nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményei szerint az oroszok kétharmada támogatná a Putyin-ellenes sajtó betiltását, ha az a terrorellenes harcot szolgálná. Az oroszok több mint fele beleegyezne, hogy a titkosszolgálatok bármilyen telefont lehallgassanak és ellenőrizzék a titkos leveleket is. Ezzel együtt háromnegyedük nem hisz abban, hogy a hatóságok meg tudnák előzni a terrorcselekményeket.

Egy átfogó biztonsági program során az év végéig minden moszkvai iskolástól ujjlenyomatot vesznek, amelyet tartalmazni fog a városvezetés által kibocsátott személyi igazolvány. A program nem titkolt célja a terrorcselekménynek áldozatul esett személyek könnyebb azonosítása. Lehetséges, hogy a katonaságnál használthoz hasonló dögcédulákat is kell majd viselni.

"Teljesen védtelenek vagyunk a levegőben, a metróban, a saját fővárosunkban és azon kívül" - fogalmazott egy független képviselő, aki ezért Putyin elnököt tette felelőssé. Az orosz liberális erők is élesen bírálták az orosz elnököt, azzal vádolva Putyint, hogy a Kreml hatalmát akarja még tovább növelni a terrorellenes harc leple alatt. Erre az adott okot, hogy Putyin nemrég azt javasolta, változtassák meg a választási törvényt, és adják a Kreml kezébe a regionális kormányzók kinevezésének jogát. Putyin ezt a terror elleni küzdelem miatt tartja szükségesnek. A javaslat nyugaton is nagy felzúdulást váltott ki. Ráadásul az ellenzék azzal is vádolja az orosz elnököt, hogy saját felelősségéről akarja elterelni a figyelmet, amikor azt hangoztatja, hogy a nemzetközi terrorizmus áll a beszlani vérengzés mögött.

Az orosz pnzügyminiszter tegnap bejelentette, hogy az év hátralévő részében egymillió dollárt fognak a terrorellenes harcra költeni és 2005-ben is legalább ugyanennyit. "Az összeget megduplázzuk vagy megháromszorozzuk, ha kell" - tette hozzá. A pénzügyminiszter által idézett szakemberek szerint a leghatékonyabban úgy lehet küzdeni, ha a terroristák pénzforrásait derítik fel és zárják el, ezért a pénz nagy részét erre és nem a terroristák felkutatására költik majd. Az orosz titkosszolgálat pénzügyi világszervezetekkel fog együttműködni.

Oroszország nemzetközi szinten is próbálja keresztülvinni az akaratát. A héten szerették volna elérni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazzon arról az orosz javaslatról, ami egyfajta "nemzetközi feketelista" összeállítását szorgalmazza. Ezen a listán szerepelne minden olyan személy vagy csoport, amely terrorista tevékenységgel hozható összefüggésbe. Az ENSZ BT több tagjának súlyos aggályai vannak "a világ ellenségeinek ilyen önkényes listájának" összeállításáról. Algéria és Pakisztán szerint kicsi a határ a terror és a felszabadító mozgalmak között. "Azok, akik gyerekeket mészároltak le Beszlanban és szeptember 11-én megtámadták Amerikát, ugyanabból a fajtából valók" - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A szeptember elsején kezdődött túszdráma eddig 331 áldozatot követelt, ennek nagy része gyermek. A terroristák 1200 embert ejtettek túszul, és 53 órán át tartották fogva őket a beszlani iskolában. Hetvenhat halottat máig nem sikerült azonosítani, és 240 embert ápolnak jelenleg is kórházban, köztük 157 gyermeket.