Újabb halálos fenyegetés újvidéki magyaroknak

Vágólapra másolva!
Magyarokat halállal fenyegető feliratot festettek egy újvidéki család házának falára. A szabadkai rendőrség eljárást indított az ügyben. Egy helyi, kisebbségi rádió főszerkesztője szerint a radikális nacionalisták sikeres választási szereplése tovább izzíthatja a gyűlöletet a magyarlakta területeken. A belgrádi Reporter című lap a kormányt teszi felelőssé az atrocitásokért, mert tétlenségével tovább bátorítja a nacionalistákat.
Vágólapra másolva!

Magyarokat halállal fenyegető felirat jelent meg péntekre virradóra egy újvidéki magyar család házának falán. Az esetről az újvidéki Radio 021 adott hírt. A vajdasági székváros többségben magyarok lakta Telep városrészben, a Petőfi Sándor utcában egy magyar család házának falára ismeretlenek "Halál a magyarokra" feliratot festették fel piros színnel. Mellette a szerbség nemzeti jelképe látható: egy kereszt sarkaiban négy cirill "sz" betűvel. Stevan Krstic, a szabadkai rendőrség szóvivője közölte, hogy megtörtént a helyszínelés, és "a nyomozás, illetve a tettesek azonosítása folyamatban van".

Halász Enikő, a Radio 021 mellett működő, kisebbségi nyelveken sugárzó Multiradio főszerkesztője közölte, hogy magyarellenes falfirkák már korábban is voltak Újvidéken és az egész Vajdaságban. A magyarokat halállal fenyegető feliratok azonban csak az elmúlt fél évben jelentek meg.

Nemrégiben hasonló feliratot festettek a szabadkai Népkör épületének, illetve a múlt héten Magyarországra menekült Sötét család házának falára is. Halász ezt a jelenséget a szerb radikálisok győzelmét hozó tavaly decemberi parlamenti választással hozta kapcsolatba.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a nacionalista "nagyszerb" szervezetek, például a Svetozar Miletic Mozgalom és a legkeresettebb hágai vádlottat, Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetőt magasztaló Obraz nevű szervezet sokkal aktívabb a Vajdaságban, mint Szerbia más részein. "A szerb társadalom napról napra radikalizálódik. Az ország gazdaságilag nagyon rossz helyzetben van, s a polgárok csalódásukat politizálással vezetik le, hisznek a szerb radikálisok nacionalista-populista politikájának és a három dináros kenyérben" - mondja a főszerkesztő.

Halász szerint a brüsszeli intelmek rosszul estek Belgrádnak, ugyanakkor "kissé észhez térni látszik a politikai vezetés, megpróbálják jóvá tenni a történteket", de a helyszínen ez még nem érzékelhető. A rendőrség ugyanúgy intézkedik, mint korábban: kimegy a helyszínre, lefényképezi a feliratot, majd kiskorúakat tesz felelőssé, akik ellen csak szabálysértési eljárás indulhat.

A Reporter című belgrádi hetilap pénteken "A kormány felelős az etnikai erőszakért" című írásában hasonló gondolatokat fogalmaz meg, mint Halász Enikő. A politikai magazin szerint a radikális szerbeket felbátorította a "öntudatos nemzeti" pártok jó szereplése a decemberi parlamenti választáson, s ez közvetve azt az üzenetet hordozta, hogy "ismét divatba jött a másodrendű polgárokként kezelhető más nemzetiségűek zaklatása".

A lap szerint igaz az a megállapítás, hogy a kormány nem áll "az etnikai erőszak" mögött, de ez nem menti fel a felelősség alól. "A kormány azonnal megfékezhette volna a feszültség fokozódását, ha egyértelműen megüzeni, hogy nem fogja megtűrni az etnikai erőszakot. Úgy tett azonban, mintha nem látná a problémát. Ezzel egészen a nyár végéig hallgatólagosan azt az üzenetet tolmácsolta, hogy az ilyen magatartás elvileg megengedett" - írta a Reporter.