Négy nap után is találtak túlélőt Iránban

Vágólapra másolva!
Négy nappal a földrengés után is találtak túlélőket - köztük egy négyhónapos csecsemőt és egy 12 éves lányt - Iránban. A túlélők helyzetét közben nehezíti, hogy a térségben hideg van, az emberek azonban kénytelenek az utácn meghúzni magukat. Az iráni hatóságok attól tartanak, hogy a pénteki katasztrófa halálos áldozatainak száma akár az ötvenezret is elérheti.
Vágólapra másolva!

Egy négyhónapos csecsemőt és egy tizenkét éves kislányt élve találtak kedden a romok alatt a délkelet-iráni Bám város vidékén, négy nappal a térséget pusztító földrengés után - jelentette az MTI. Az iráni sajtó szerdai jelentései szerint a tizenkét éves leány házuk konyhájában tartózkodott, amikor az katasztrófa bekövetkezett, és elegendő élelmet talált ott magának az omladék foglyaként eltöltött négy nap alatt.

Az állami rádió szerint összesen öt túlélőt sikerült kimenteni kedden az omladék alól a földrengés sújtotta térségben, holott a mentőosztagok már alig remélték, hogy még élő embereket lelhetnek fel a pusztulás törmelékei között. Az állami rádió szerdai híradása szerint már 30 ezer holttestet emeltek ki a romok alól a természeti katasztrófa által sújtott térségben. A pénteki földrengés halálos áldozatainak száma ugyanakkor akár az ötvenezret is elérheti - közölték kedden az iráni hatóságok.

A BBC News Online összeállítása szerint a földrengés túlélőinek komoly gondot jelent a hideg időjárás. Emberek tízezrei összedőlt házaik romjai között töltik az éjszakákat, és kisebb tüzek mellett próbálnak melegedni. A túlélők közül több gyermek meghalt a zord körülmények miatt.

Egy helyi lakos a Reuters tudósítójának elmondta, hogy családjában két gyerek is meghalt az utcán a földrengés óta. Egy nő arra panaszkodott, hogy nagyon hideg van, és nem tudnak mivel főzni. Az iráni külügyminiszter arra kérte a külföldi országokat, hogy küldjenek olyan felszereléseket, amelyekből átmeneti otthonokat tudnak felállítani.

A katasztrófa helyszínére 40 ország küldött segélyszállítmányt, orvosokat és mentő csapatokat. Magyar szakemberek is vannak a térségben. Az Egyesült Államokból egy 80 orvosból álló csoport érkezett, amely szerdán felállít egy ideiglenes kórházat, a földrengésben ugyanis megsemmisült Bám városának két egészségügyi intézménye is.