190 halálos áldozat egy kínai gázrobbanásban

Vágólapra másolva!
Legalább 190 ember vesztette életét Kína délnyugati részén, egy földgázmezőn történt robbanás következtében - jelentette a kínai állami hírügynökség csütörtökön. A katasztrófát követően mérges gázok kerültek a levegőbe, ezért a hatóságok kitelepítették a környéken lakókat.
Vágólapra másolva!

Az Új Kína hírügynökség beszámolója szerint a robbanás még kedden történt Csongking térségében, az állami olajvállalat, a China National Petroleum Corporation tulajdonában lévő gázmezőn. A kitermelés normálisan folyt, mikor a kútfúrógép oldalán szivárogni kezdett a gáz, majd hirtelen felrobbant - mondta az Új Kína hírügynökségnek a gázmező helyettes vezetője.

A 190 halálos áldozat mellett több tucat ember szenvedett gázmérgezést, sokan égési sérülésekkel kerültek kórházba, és várhatóan további áldozatokra lehet számítani. A kórházi hatóságok egyelőre nem tudták pontosan megmondani a sebesültek számát.

A hatóságok a katasztrófa miatt kitelepítették a környéken lakókat, mert a robbanáskor magas koncentrációjú földgáz és kénhidrogén jutott a levegőbe. A baleset részleteiről az állami olajvállalat illetékesei eddig nem voltak hajlandók nyilatkozni. A BBC kínai tudósítója szerint ez volt a legnagyobb halálos áldozatokkal járó baleset a kínai gáziparág történetében.

A csongkingi körzetben található Kína egyik legjelentősebb földgázkitermelő területe. Augusztusban 400 millió dolláros költséggel vezeték építését kezdték meg ezen a vidéken, hogy a földgázt eljuttassák az ország középső részébe.