Nyomozást akar az Irakban lelőtt magyarról az Amnesty

Vágólapra másolva!
Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervet magyarországi irodája független vizsgálatot követel, hogy kiderüljön, milyen körülmények között vesztette életét Irakban az a magyar fiatalember, akit múlt hétfőn lőttek le amerikai katonák. A humanitárius munkát végző egyetemistát az amerikai hadsereg közlése szerint azért lőtték le, mert nem állt meg autójával egy amerikai ellenőrzőpontnál.
Vágólapra másolva!

Független nyomozást akar az Irakban lelőtt magyar egyetemista halálának körülményeiről az Amnesty International Magyarország. "Nem tartjuk elégségesnek az amerikai hadsereg jelentését, pártatlan és minden részletre kiterjedő nyomozást követelünk az amerikai hatóságoktól" - mondta Fodor Márk, az Amnesty International nemzetközi emberjogvédő szervezet magyarországi igazgatója. Fodor hozzátette: "követeljük továbbá, hogy a nyomozás eredményeit hozzák nyilvánosságra, és kerüljenek bíróság elé mindazok, akik törvénytelen emberöléssel gyanúsíthatóak."

A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint november 17-én a Varga-Balázs Péter, magyar egyetemista által vezetett gépjármű nagy sebességgel közelített meg egy amerikai közúti ellenőrző pontot. Az autó a felszólítás és a figyelmeztető lövések ellenére nem lassított, ezért az amerikai katonák célzott lövéseket adtak le a gépkocsira, ami a vezető halálát okozta. Ezt követően a gépkocsi egy amerikai katonai járműnek ütközött, sérülést okozva több katonának.

Az áldozat fivére elmondta: Varga-Balázs Péter civilként, humanitárius munkát végzett a háborús övezetben.