A Fehér Ház hisz az iraki helyzet normalizálódásában

Vágólapra másolva!
Csak idő kérdése, hogy Szaddám Huszeint és bukott rezsimjének maradék tagjait elfogjuk és bíróság elé állítsuk - jelentette ki pénteken Scott McClellan fehér házi szóvivő azokkal a lapjelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint a volt iraki diktátornak jelentős szerepe lehet az amerikai katonák elleni terrortámadások irányításában.
Vágólapra másolva!

A szóvivő szerint nehéz lenne megmondani, hogy Irakban Szaddám Huszein most milyen szerepet játszik, ha egyáltalán van bármiféle szerepe is. A volt diktátor alapvetően túlélő életmódra rendezkedett be. Nincs hatalma, rezsimje megbukott és csak idő kérdése, hogy kézre kerítsék.

McClellan közölte, hogy lankadatlanul folytatják a bukott rezsim maradékainak és az országban tartózkodó külföldi terroristáknak az üldözését. Az amerikai erők továbbra is offenzívában maradnak, célzott csapásokat mérnek az ellenségre és gyorsan fejlődnek fel támadások megelőzésére.

Erőfeszítéseket tesznek annak érdekében is, hogy az iraki népet bevonják saját biztonságának megszilárdításába. Egyre több iraki vesz részt a határ őrzésében, illetve rendőri tevékenységben.

A szóvivő tudomása szerint mintegy 85 ezer iraki vesz részt valamilyen módon biztonsági feladatok ellátásában, tulajdonképpen ők adják a második legnagyobb kontingenst Amerika után. A szóvivő hangsúlyozta, hogy mindezek mellett tovább munkálkodnak a terrorcselekmények megelőzését szolgáló hírszerző munka javításán.