Nem találják az orosz bányászokat

Vágólapra másolva!
Az orosz mentőalakulatok alagútja elérte azt a bányajáratot, ahol a feltételezések szerint az elárasztott Zapadnaja bánya tizenhárom munkása talált menedéket. Ennek ellenére egyelőre semmi nyoma az öt napja eltűnt bányászoknak. A mentőalakulatoknak egy kis lukat sikerült fúrniuk, most úgy tervezik, robbantással szélesítik ki a nyílást, hogy a bányamentő egységek megkereshessék a mélyben rekedt bányászokat.
Vágólapra másolva!
Közel vannak az orosz bányászokhoz a mentőalakulatok/nagyvilag/20031027kozel.html

Elérte a mentőalakulatok "reményalagútja" azt a bányajáratot, ahol a feltételezések szerint tizenhárom bányász talált menedéket, amikor vízbetörés történt a Zapadnaja bányában. A mentők egy néhány centiméteres lukat fúrtak, amin keresztül nem folyik víz, így feltételezhető, hogy a járatot még mindig nem érte el az emelkedő bányavíz. A mentőcsapatot három méter választja el a járattól - írja a BBC News.

A járatban rekedt bányászok eddig nem adtak életjelt magukról a lyukon át. A mentőalakulatok egyetlen reménye az, hogy a bányászok feltételezett tartózkodási helyén levegő van. A mentőalakulatok azt tervezik, hogy robbantással szélesítik ki a járatot annyira, hogy az ötfős bányamentő csoportok átjuthassanak a kérdéses bányajáratba. "Talán ott állnak majd, ha átrobbantottuk a járatot" - reménykedett Szergej Mihalev, a mentés vezetője.

A Zapadnaja bányába egy föld alatti tó tört be. Harminchárom lent rekedt bányászt szombaton sikerült kimenteni. A tizenhárom bányász, akiknek a mentése jelenleg is folyik, egy másuik járatban volt a vízbetöréskor. Köztük van a bánya új igazgatója is, aki első munkanapját töltötte az üzemben.