Erdőtüzek pusztítanak Kaliforniában

Vágólapra másolva!
Több ezer embert telepítettek ki a Kalifornia államban pusztító erdőtüzek miatt, amelyekben eddig mintegy kétszáz épület égett le. A Los Angeles közelében felcsapott lángok elektromos vezetékeket is megrongáltak, amelynek következtében 27 ezer ember maradt áram nélkül.
Vágólapra másolva!

Több mint kétszáz lakóépület égett le szombaton az amerikai Kalifornia állam déli részén, Los Angeles közelében keletkezett erdőtüzekben. A lángok közel ezer további épületet fenyegetnek. A tűz helyi idő szerint szombaton reggel ütött ki San Bernardino város közelében, mintegy 50 kilométerre Los Angeles központjától.

A lángok az erős szél miatt villámgyorsan terjedtek, amihez hozzájárult az is, hogy jelenleg mintegy 30 fok meleget mérnek Kaliforniában, s a levegő páratartalma is igen alacsony.

Szombat este újra felcsaptak a lángok, ezúttal a reggeli tűz keletkezésének közelében. Az eddigi jelentések szerint több mint kétszáz lakóépület égett le, a lángok további ezer épületet fenyegetnek.

Több ezer embert ki kellett telepíteni otthonából, evakuálták a San Bernardinóban működő kaliforniai állami egyetem mintegy ezer diákját is az egyetemi campus kollégiumaiból.

A lángok miatt néhány főútvonalon leállt a közlekedés. Megrongálódott két elektromos távvezeték, aminek következtében mintegy 27 ezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül. A tűznek eddig szerencsére áldozatai nem voltak, három embert viszont fosztogatás miatt már őrizetbe vett a helyi rendőrség.