Phenjan kész megfontolni Bush javaslatát

Vágólapra másolva!
Észak-Korea a kezdeti elutasítás után most már kész fontolóra venni George Bush amerikai elnöknek azt a javaslatát, amely szerint Washington írásos biztonsági garanciát ad az országnak arra nézve, hogy nem éri katonai támadás, ha cserébe felszámolja atomfegyverprogramját.
Vágólapra másolva!

"Készek vagyunk megfontolni Bush javaslatát az írásos garanciáról, ha a javaslat azt a szándékot tükrözi, hogy az Egyesült Államok békésen akar egymás mellett élni Észak-Koreával" - nyilatkozta szombaton a phenjani külügyminisztérium szóvivője.

Az amerikai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) legutóbbi, bangkoki csúcsértekezletén állt elő a javaslattal. Észak-Korea először elutasította a kezdeményezést.

A KCNA hírügynökség kommentárja ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Phenjannak nem garanciákra van szüksége, hanem arra, hogy az Egyesült Államok felhagyjon ellenséges magatartásával, és kössön vele megnemtámadási szerződést. Az Egyesült Államok nem hajlandó ilyen szerződésre, és ezt Bush elnök az APEC csúcsértekezletén is leszögezte, amikor a garanciákról szóló indítványát ismertette.