Bombariadót fújt az unatkozó gesztenyeárus

Vágólapra másolva!
Egy gesztenyeárus úgy próbálta meg fellendíteni üzletét, hogy felhívta a rendőröket, és bejelentette, hogy bomba van a közeli bevásárlóközpontban. Az emberek az utcára tódultak, és várakozás közben gesztenyét vettek. A rendőrség letartóztatta az árust.
Vágólapra másolva!

Börtönbe került az az osztrák gesztenyeárus, aki bombariadót fújt a nyereség reményében. A 39 éves Wolfgang Ziegler Bécs egyik forgalmas bevásárlóközpontja elé állt, majd felhívta a rendőrséget, hogy bomba van az épületben. Az épületet kiürítették, és várakozás közben Ziegler egy csomó gesztenyét eladott.

Miután a rendőrök nem találtak bombát, átvizsgálták a környéket, és szinte azonnal letartóztatták a gyanússá vált gesztenyeárust. A regionális bíróság azonnal hat hónap börtönbüntetést szabott ki rá.

Az akcióval 66 üzletet, számos éttermet és egy orvosi rendelőt károsított meg az árus. Ziegler azzal védekezett, hogy unatkozott az utcán ácsorgás közben - adta hírül az Ananova.