Patkányméreggel öltek a halotti toron

Vágólapra másolva!
Tíz ember meghalt, huszonhárom súlyos mérgezéssel kórházba került Kína Hupej tartományában, miután egy falusi vendéglőben megrendezett halotti tor ételeit elfogyasztották. A nyomozók első feltételezése szerint patkányméreg volt az eledelben.
Vágólapra másolva!

A halotti toron részt vevő vendégek sorra rosszul lettek. Mindegyiken jellegzetes mérgezési tünetek (köztük izomgörcsök) voltak észlelhetők. Az elhunyt fia, aki a tort szervezte, nem fogyasztott az ételből. Eddig tíz ember halt meg, huszonhármat pedig súlyos mérgezéssel kórházban kezelnek.

A vizsgálat még folyik, egyelőre nem ismeretes, hogyan került a méreg az ételbe, nem tudni, hogy szándékosság vagy súlyos gondatlanság okozta-e a tömeges mérgezést - jelentette az amerikai AP hírügynökség a helyi tömegtájékoztatás szerdai hírei alapján.

Az utóbbi két évben sorozatosan fordultak elő szándékosan előidézett tömeges mérgezések Kínában. A tettesek általában üzleti vitáikat, kiegyenlítetlen számláikat és egyéb viszályaikat akarták rendezni a bűncselekményekkel. A leggyakrabban vendéglők váltak ilyen támadások célpontjaivá.