Fogságban marad Anna Lindh feltételezett gyilkosa

Vágólapra másolva!
Legalább további két hétig őrizetben marad az Anna Lindh svéd külügyminiszter múlt havi meggyilkolásával gyanúsított férfi, miután a svéd fővárosi bíróság szerdán meghosszabbította a vizsgálati fogságot.
Vágólapra másolva!

A svéd ügyészeknek eredetileg péntekig kellett volna előterjeszteniük bizonyítékaikat és vádat emelniük a szerb származású, de svéd állampolgárságú Mihajlo Mihajlovic gyanúsított ellen, illetve a nyomozás érdekében a vizsgálati fogság meghosszabbítását is kérhették.

Az ügyészek a kéthetes hosszabbítás mellett döntöttek, s mivel a gyanúsított nem ellenezte további fogvatartását, a bíróság helyt adott az ügyészség kérésének - közölte a gyanúsított ügyvédje és a bíróság egyik tisztségviselője. A gyanúsítottat szeptember 24-én helyezték vizsgálati fogságba.

Az ügyészség a hosszabbítások eredményeként már a harmadik - kéthetes - nyomozati szakaszban jár, de nem zárható ki újabb hosszabbítás kérelmezése sem. Mihajlovic további fogva tartását nem ellenezte, a gyilkosság elkövetését azonban - mint ügyvédje szerdán közölte - továbbra is tagadja, bár svéd sajtóértesülések szerint a közelmúltban anyjának állítólag beismerte tettét.

Anna Lindhet szeptember 10-én, vásárlás közben késelték meg egy stockholmi nagyáruházban, és a politikus másnap reggel belehalt súlyos sebesülésébe. Gyilkosa több bizonyítékot is hagyott maga után a helyszínen: egy kést, egy baseballsapkát és egy pólót. A késen talált DNS-minta - brit szakértők által nemrégiben elvégzett - vizsgálatának eredményei a nyomozók szerint megerősítik a 24 éves Mihajlovic elleni gyanút.