Az unió 750 millió eurót szán Irak támogatására

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió országai a csütörtökön kezdődő madridi konferencián mintegy 750 millió eurót ajánlanak majd fel a 2004-es évre Irak újjáépítésére - jelentette be szerdán az Európai Bizottság egyik szóvivője. becslések szerint az újjáépítéshez összesen 56 milliárd dollárra lenne szükség.
Vágólapra másolva!

Ez a szám tartalmazza azt a 200 millió eurós összeget, amelyet a közösségi költségvetésből fizetnek majd, valamint az egyes tagállamok, így például Nagy-Britannia és Spanyolország saját felajánlásait.

Az Európai Unió már jelezte, hogy az újjáépítési feladatoktól függetlenül, humanitárius segélyként további 731 millió eurót küld majd Irakba. Ez a két tétel összesítve majdnem másfél milliárd eurót tesz ki - jóval többet, mint az a nagyjából 850 milliós összeg, amit az EU például az afganisztáni helyzet javítására szán. Megfigyelők szerint ez nagyon komoly eredmény, hiszen több, az iraki háborút ellenző EU-tagállam - például Franciaország - már előre jelezte: az uniós keretből folyósítandó 200 millió eurós összeghez hozzájárulnak, de ezen felül nem adnak semmit Irak újjáépítésére.

A madridi kétnapos adományozói konferenciára 58 országot és 19 nemzetközi szervezetet várnak a szervezők. Becslések szerint az iraki újjáépítéshez 2004-2007 között 56 milliárd dollárra lenne szükség, s ebből a 2004-es évre 17,5 milliárd jutna.