Az unionisták leállították az északír békefolyamatot

Vágólapra másolva!
Az észak-írországi rendezési folyamatban elért áttörés keddi eseménysorozatát megszakítva este a britpárti protestáns oldal fő politikai ereje közölte: a párt nem látja elég bizalomkeltőnek a katolikus ellenoldal által végrehajtott fegyverzetleépítést, és egyelőre nem lép tovább.
Vágólapra másolva!

David Trimble, az Ulsteri Unionista Párt vezére ezt azzal indokolta, hogy "nem elégséges mértékben áttekinthetők" az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nem sokkal korábban, az áttörés részeként bejelentett, igen jelentősnek minősített fegyver-beszolgáltatásának körülményei.

Trimble nyilatkozata után feszült figyelem előzte meg Tony Blair brit és Bertie Ahern ír miniszterelnök kedd esti közös nyilatkozatát, amellyel az előzetes tervek alapján a két kormányfő az északír rendezésben a nap folyamán már elkönyvelt áttörést üdvözölte volna.