Vágólapra másolva!
Bíróság elé került egy dél-afrikai fodrászat ügye, amely csak a fehérek haját akarta lenyírni. A fővárosi borbélyüzletben egy dél-afrikai emberi jogi vezetőnek a frizuráját sem igazították meg, mivel ő is színes bőrű volt.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai emberi jogok bizottságának elnöke, Jody Kollapen elment abba a férfifodrászatba, amelyre panaszt tett egy fekete férfi, mert a bőrszíne miatt nem szolgálták ki. Ott az egyik alkalmazott azt mondta a szintén színes bőrű Kollapennek, hogy "nem tudja levágni a haját, mert erre csak a fehérek tarthatnak itt igényt".

Rasszizmussal vádolják a bőrfehérítő-reklámot Indiában/nagyvilag/20030724rasszizmussal.html

A Dél-afrikai Köztársaság alkotmánya tiltja az etnikai, vallási, lelkiismereti, valamint a kor és a nem szerinti hátrányos megkülönböztetést. Azokat, akiket a 2000 februári esélyegyenlőségi törvény szerint bűnösnek találtak diszkrimináció miatt, feltétel nélküli bocsánatkérésre vagy pedig kártérítésre kötelezték. Az ilyen ügyeket tárgyaló Egyenlőségi Bíróság ez idáig mintegy tíz hasonló esetet kapott.

Néhány évvel ezelőtt a nemzetközi közösség nem állt szóba Dél-Afrikával az ottani apartheid-politika miatt. A kilencvenes évek végén a feketéknek is megadták azokat a jogokat, amelyeket addig csak a fehér kisebbséget illették, az ország ellen pedig megszüntették az addigi nemzetközi bojkottot.