Moszkva nem mond le a megelőző csapás jogáról

Vágólapra másolva!
Oroszországnak nincs szándékában lemondani a megelőző katonai csapásmérés jogáról - erősítette meg az ilyen tartalmú korábbi nyilatkozatokat Szergej Ivanov védelmi miniszter hétfőn Moszkvában. A miniszter közölte: Moszkva egészen addig nem mond le erről a jogról, amíg ezt az elvet más államok "aktívan" alkalmazzák.
Vágólapra másolva!

Az orosz védelmi miniszter e hónap elején jelentette be: a tárca új katonai doktrínát készített. Nemzetközi megdöbbenésre ennek alapelemei között említette, hogy Oroszország nem zárja ki a megelőző csapásmérést saját és szövetségesei védelmében. Azt is közölte, hogy Oroszország felülvizsgálja nukleáris stratégiáját, katonai tervezését és haderejének felépítését, ha a NATO katonai szövetség marad, amely megőrzi mai támadó jellegű katonai doktrínáját.

"Elvben nem kívánjuk, hogy bárki is megelőző csapást hajtson végre. De amíg ez az elv 'élő', és mások aktívan alkalmazzák, önként nem mondunk le róla" - mondta a miniszter az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint.

Az ázsiai diplomáciai körúton levő Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt héten az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak megerősítette: Oroszország bizonyos körülmények között, biztonsága szavatolására, megelőző csapást mérhet. Moszkva álláspontja az, hogy minden viszály megoldásában a nemzetközi jognak abszolút elsőbbsége van, és bármilyen jellegű erő alkalmazása kizárólag az ENSZ BT döntése alapján lehetséges. Ennek ellenére, ha a nemzetközi gyakorlatban megerősödik a megelőző csapásmérés elvének az alkalmazása, akkor Oroszország sem mond le arról.

Putyin kijelentette: akárki fenyegetné is Oroszországot, tudnia kell, hogy a válasz megfelelő lesz. Nemzetközi megfigyelők szerint annak ellenére, hogy az új orosz katonai doktrína egyértelmű NATO-ellenes utalásokat tartalmaz, a megelőző csapás jogával Oroszország alapvetően a szovjet utódállamokat kívánja figyelmeztetni.