Három izraeli katonát lőttek le

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg vasárnap este megerősítette, hogy katona volt az a három izraeli, akit a ciszjordániai Rámalláh közelében megöltek az orvlövészek. Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szélsőséges szervezet bejelentette, hogy ők hajtották végre a támadást.
Vágólapra másolva!

Móse Kaplinszki, a Ciszjordániát magában foglaló központi katonai körzet parancsnoka közölte, hogy a négytagú izraeli járőr életben maradt tagja is megsebesült, miután négy terrorista hátba támadta őket az Ofra zsidó telep melletti Ein-Jabrud faluban. A támadók elvették a katonák fegyvereit, majd elmenekültek - tette hozzá az izraeli vezérőrnagy a Reuters szerint.

A Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz kötődő, al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szélsőséges szervezet bejelentette, hogy tagjai hajtották végre a támadást, megtorlásul az izraeliek által a Gázai övezet déli részén véghezvitt múlt heti rajtaütésekre, amelyek 15 ember halálát okozták.

A hétvégén egyébként több erőszakcselekmény mért újabb csapásokat az izraeli-palesztin rendezésre irányuló, amerikai támogatású útitervre, amely már amúgy is megrendült.