Szabadlábon az Arkan-gyilkosság vádlottjai

Vágólapra másolva!
Mivel már több mint egy éve előzetes letartóztatásban voltak, a bíróság szabadlábra helyezte az Arkan néven elhíresült szerb szabadcsapatvezér feltételezett gyilkosait. A vádlottakat első fokon már elítélték, a szerb legfelsőbb bíróság azonban tavaly perújrafelvételt rendelt el.
Vágólapra másolva!

Szabadlábra helyezték a szerb hatóságok az Arkan néven elhíresült délszláv háborús haramia feltételezett gyilkosait. Az RTS belgrádi állami televízió érdeklődésére a legfelsőbbbíróságnál megerősítették, hogy pénteken szabadlábra helyezték Dobrosav Gavricot és Milan Djuricicet. A hír több belgrádi lap is megírta hét végi számában, de mindeddig bizonytalan volt az értesülés helytállósága, mivel a legfelsőbb bíróság elnöke, Sonja Brkic sem tudott minderről semmit.

A rettegett szerb szabadcsapatvezért 2000. január 15-én gyilkolták meg a belgrádi Interkontinental szállodában, a merényletben életét vesztette Arkan két testőre is. A belgrádi kerületi bíróság 2001. október 26-án első fokon húsz évi börtönbüntetésre ítélte Gavricot. Bűnrészesség miatt Djuricic 15 évet kapott, illetve ugyanennyi időre fosztották meg szabadságától távollétében Dragan Nikolicot, aki jelenleg egy ausztriai börtönben vár kiadatására.

A legfelsőbb bíróság tavaly szeptember 24-én perújrafelvételt rendelt el, s most méltányolta az ügyvédek panaszát, amely szerint azóta eltelt több mint egy év, s ennél hosszabb ideig senkit sem lehet előzetes letartóztatásban tartani. A vádlottak szabadlábon védekezhetnek.

Arkan az Interpol által körözött nemzetközi bűnöző volt, több bankrablást követett el Nyugat-Európában, a hágai Nemzetközi Törvényszék 1997-ben emelt vádat ellene emberiesség elleni bűntettek és háborús bűncselekmények miatt. A neve igazán a délszláv háború idején vált ismertté: az általa vezetett félkatonai szabadcsapatok - úgynevezett Tigrisek - a legvérengzőbb tömeggyilkosságokat követték el Boszniában és Horvátországban, de több koszovói bűntettet is a számlájukra írnak.

Arkan kiterjedt üzleti tevékenységet is folytatott a volt Jugoszláviában, megalapította a Szerb Egység Pártját, amely mindmáig képviselteti magát a szerb parlamentben. Az Arkan-gyilkosságnak az ország határain túl is volt visszhangja. A merénylet azonban minden részletében mindmáig nem tisztázott: nem került meg például a gyilkos fegyver, és azt sem tudni, hogy kik voltak a merénylet megrendelői.