II. János Pál: Addig szolgálok, amíg az Úr akarja

Vágólapra másolva!
Ellentmondott a lemondásával kapcsolatos újabb találgatásoknak II. János Pál pápa. Addig akar hivatalában maradni, "amíg az Úr akarja" - jelezte  83 éves, súlyosan beteg katolikus egyházfő abban a beszédében, amelyet szombaton Rómában tartott több mint 150 bíboros előtt.
Vágólapra másolva!
25 éve lett pápa Karol Wojtylahttp://www.mult-kor.hu/index.phtml?ow_page_number=151&wotm_aktualis_id=608

A bíborosok a világ minden részéből II. János Pál pápaságának 25 éves évfordulója alkalmából látogattak Rómába. A Parkinson-kórja miatt nehezen beszélő pápa beszédének csak egy részét tudta maga felolvasni.

"Imádkozzatok értem, hogy egyházi szolgálatomat mindaddig betölthessem, amíg az Úr akarja" - kérte a háromnapos bíborosi találkozó végén megtartott beszédében a pápa. "Sohasem veszhet el a bátorság az evangélium hirdetésére. Ez sokkal inkább kötelességünk utolsó leheletünkig" - fűzte hozzá II. János Pál.

A pápa már ezüstjubileumának csütörtöki ünnepi miséjén is hangoztatta, hogy gyenge egészsége ellenére folytatja szolgálatát. II. János Pálnak szombaton is egyik püspökével kellett felolvastatnia beszéde nagy részét. Csak az elején és végén vette magához a szót. Nagyon lassan beszélt, ekkor azonban - az előző napokhoz hasonlóan - jól érthetően.

Angelo Sodano bíboros-államtitkár a pápának a Szentföld, a Balkán, Közép-Afrika és Irak békéje érdekében kifejtett tevékenységét emelte ki, és utalt arra, hogy II. János Pál az emberi jogokért és az igazságosságért való rendíthetetlen és bátor fellépésével hozzájárult a kommunizmus összeomlásához és a berlini fal leomlásához.