A Biztonsági Tanács elfogadta az USA iraki rendezési tervét

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangúlag elfogadta  az Egyesült Államok Irakról benyújtott határozat tervezetét. Amerika ugyan rá tudta venni Irak megszállásának ellenzőit a határozat elfogadására, azonban a diplomáciai győzelem nem biztos, hogy több erőforrást jelent Irak stabilizálásához. A határozat felhatalmazza az ENSZ tagállamait, hogy csapatokat és pénzt juttassanak Irakba, azonban nem szól arról, hogy pontosan milyen menetrend szerint juttatják vissza az ország irányítását az irakiaknak.
Vágólapra másolva!
Hosszabb iraki mandátumot akar a kormány/itthon/20031015hosszabb.html

Elfogadta az ENSZ BT az Egyesült Államok iraki rendezési tervét. Az amerikai akciót eddig ellenző Németország, Oroszország, Franciaország a nemzetközi közösség egységének megőrzésére hivatkozva fogadta el a tervezetet. Az USA végül nem vette bele a javaslatba az iraki szuverenitás helyreállítására vonatkozó francia módosítást.

Meglepetést okozott a nemzetközi közösségben, hogy Szíria és Kína is igennel szavazott, így a BT egyhangúlag fogadta el a javaslatot. A Biztonsági Tanács határozata arra buzdítja az ENSZ tagállamait, hogy katonákkal és anyagi erőforrásokkal támogassák Irak újjáépítését - tudósít az MTI.

A határozattal az ENSZ bármely tagállama felhatalmazást nyert arra, hogy eleget téve az amerikaiak kérésének, csapatokat küldjön Irakba. Eddig csak Törökország döntött úgy, hogy nagyobb haderővel segíti az Irakot megszállva tartó Egyesült Államokat.

Ugyanakkor a tervezet nem tartalmaz pontos menetrendet arra nézve, hogy mikor áll helyre Irak szuverenitása. Az elfogadott amerikai javaslat szerint a hatalmaz jelenleg gyakorló "Szövetséges Ideiglenes Hatóság, amint lehetséges, átadja a hatalmat az iraki embereknek". A menetrend hiányát elsősorban az egyébként igennel szavazó franciák nehezményezték - írja a BBC News.

A BT ugyanakkor felszólította az Irakot ideiglenesen irányító kormányzótanácsot, hogy december tizenötödikéig dolgozza ki az ország új alkotmányát. A dátum megegyezik azzal a határidővel, amit korábban Donald Rumsfeld amerikai külügyminiszter szabott meg a kormányzótanácsnak az alkotmány megírására.