Vágólapra másolva!
A grúzok hegycsúcsot szeretnének Arnold Schwarzeneggerről elnevezni. A héten kaliforniai kormányzóvá választott színész-politikust először két éve hívták meg egy hegy ünnepélyes átkeresztelésére, ám nem ment el. Most választási győzelmére gratulálva újabb meghívót küldtek neki.
Vágólapra másolva!

Arnold Schwarzeneggerről szeretnének elnevezni egy hegycsúcsot Grúziában. A kaukázusi állam Imereti tartományának lakói - az elnöki hivatal helyi képviselője szerint - már régóta szerették volna az egyik hegycsúcsot a Terminátor filmek sztárjáról elnevezni.

Temur Sasiasvili szerint a hegycsúcsot már két éve szeretnék a héten kaliforniai kormányzóvá választott színész nevére keresztelni, és már akkor küldtek meghívót Schwarzeneggernek, aki azonban nem tette tiszteletét az országban - rossz egészségi állapotára hivatkozva.

Imereti most újra elküldi a meghívót - a színész-politikus választási sikerét méltató gratuláló levéllel együtt. Az eredeti meghívóban arra kérték a színészt, hogy kísérje figyelemmel, amint hegymászók megmásszák a róla elnevezett csúcsot, feltehetően ez szerepel az új levélben is.

Az elnöki küldött nem árulta el, melyik ex-szovjet csúcsot szeretnék újrakeresztelni Arnold nevére - jelentte a BBC News.