Előállították az RMDSZ egyik tanácsosát

Vágólapra másolva!
Megállították gépkocsijával, majd bekísérték a helyi rendőrségre Szovátán péntek este Tőkés Andrást, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei tanácsosát, akinél a székely autonómiát népszerűsítő plakátokat találtak.
Vágólapra másolva!

A távirati iroda értesülése szerint Tőkés András éppen autójával haladt Szovátán, csomagtartójában a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 800 szórólapjával és 80 plakátjával. Egy rendőr rutinellenőrzésre hivatkozva állította le őt, majd kinyittatta vele gépkocsiját, és megszámolta a plakátokat, illetve szórólapokat. Ezután beszállították őt a helyi rendőrségre, ahol másfél órán át kihallgatták. Nyilatkozatot írattak vele a történtekről, majd kiengedték őt, a szórólapokat és a plakátokat pedig visszaadták.

Az előző napon ugyanez történt Fodor Imrével, Marosvásárhely alpolgármesterével is.