Könnygáz a görög rendőrökre

Vágólapra másolva!
A rohamrendőrség oszlatott fel egy rendőrtüntetést Athénban. Több száz görög rendőr, tűzoltó és kikötői hatósági tiszt fizetésemelést követelt a pénzügyminisztérium előtt, amikor kollégáik könnygázgránátokat lőttek ki rájuk, majd végigkergették őket Athén utcáin. Görögországban a hónap eleje óta egymást érik a sztrájkok.
Vágólapra másolva!
Görögország: eltűntek a kóbor kutyák Athénból/nagyvilag/20031001gorogorszag.html

Több száz rendőrből, tűzoltóból és kikötői hatósági alkalmazottból álló tömeget vert szét a görög rohamrendőrség Athénban. A tüntető rendőrök a görög pénzügyminisztérium elé vonultak, hogy béremelést követeljenek.

A tüntető rendfenntartók úgy döntöttek, ülősztrájkkal kényszerítik ki az áhított béremelést a pénzügyminisztériumtól, amikor plexipajzzsal és sisakkal felszerelt kollégáik megjelentek. A rohamrendőrök könnygázgránátokat lőttek ki a tüntetőkre, majd végigkergették őket a görög főváros utcáin.

Görögországban a hónap eleje óta egymást érik a sztrájkok, azonban a rendőrök, tűzoltók és a kikötői hatóságok alkalmazottai nem rendelkeznek sztrájkjoggal, ezért döntöttek úgy, hogy tüntetésen követelik a kormánytól a már sokszor megígért béremelést.