Iskolabusz égett ki Indonéziában

Vágólapra másolva!
Legalább ötvennégyen meghaltak, amikor kiégett egy iskolás gyerekeket szállító busz Indonéziában. A busz előzőleg egy kamionnal és egy kisbusszal ütközött. Az áldozatok többségét az indonéz hatóságok szerint csak DNS alapján lehet majd azonosítani.
Vágólapra másolva!
Felborult a magyar táncosok busza Görögországban/nagyvilag/20030928magyarok.html

Legalább ötvennégyen meghaltak, amikor balesetet szenvedett, majd teljesen kiégett egy kisiskolás lányokat szállító busz Indonéziában. A baleset a Jakartától, a fővárostól nyolcszáz kilométerre keletre található autópályán történt. A kisiskolások bali vakációjukról utaztak haza egy három buszból álló konvojban, amikor az egyik busz egy kamionnal, majd egy kisbusszal ütközött, végül lefordult az útról, és kigyulladt.

Az indonéz rendőrség szerint a helyszínen talált bizonyítékok azt mutatják, hogy a kamion a szembejövő sávban haladt, amikor a busszal ütközött. A kamion vezetője és a kocsikísérő elmenekültek a helyszínről, a kísérőt azonban a hatóságok letartóztatták, kihallgatása jelenleg is folyik - írja a Reuters hírügynökség.

Az égő buszból csak a sofőr és a kísérő jutott ki. Az indonéz tűzoltók és a helyi önkéntesek már csak holttesteket emelhettek ki a roncsok közül. Az áldozatok többsége annyira összeégett, hogy az indonéz hatóságok szerint csak DNS-vizsgálattal lehet majd megállapítani személyazonosságukat. A balesetben ötvenegy diák, két tanár és egy idegenvezető vesztette életét.