Tizennégy másodpercenként fertőz az AIDS

Vágólapra másolva!
Az ENSZ felmérése szerint a világ népességének közel fele 25 év alatti, és minden negyedik fiatal szegény. Több mint 13 millió 15 év alatti gyermek árva vagy félárva az AIDS miatt. A különböző segélyek összege ugyanakkor évről évre csökken.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ becslése szerint a világ népességének 20 százaléka 10 és 19 év közötti, közel fele 25 év alatti. A serdülőkori generáció 87 százaléka valamelyik fejlődő országban él. 238 millió fiatal - majdnem minden negyedik - súlyosan szegény. Nagy százalékuk szülő nélkül él. Több mint 13 millió 15 év alatti gyerek árva vagy félárva, mert egyik vagy mindkét szülő AIDS-ben meghalt. Az utcagyerekek száma a becslések szerint 100 és 250 millió között mozog, felük Latin-Amerikában él.

Az ENSZ honlapjahttp://www.un.org/english/

Bár a legtöbb fiatalkorúnak van lehetősége tanulni, a fejlődő országokban 57 millió 15-24 év közötti fiú és 96 millió lány nem tud írni és olvasni - áll az ENSZ "A világnépesség helyzete 2003" című tanulmányában.

A tanulmány szerint sok országban a lányoknak még mindig súlyos diszkriminációval kell szembenézniük. A fejlődő országokban például 82 millió, 10 és 17 év közötti lány megy férjhez a 18. születésnapja előtt, sokuk kényszerből. A korai házasság az ENSZ szerint azért is sérti a lányok jogait, mert kockáztatja a lányok és leendő gyermekük egészségét, és a házasság miatt általában megszakítják az iskolai tanulmányaikat. A kevésbé fejlett országokban a lányok nem használhatnak fogamzásgátlót, így ennél a korosztálynál a terhességi és szülési komplikációk a leggyakoribb halálozási oknak számítanak. Ráadásul a 15 és 19 év közöttiek teszik ki becslések szerint a 20 milliós nagyságrendű, évente elégzett nem biztonságos terhességmegszakítások legalább negyedét.

A nemzetközi szervezet felmérése azt mutatja, hogy minden 14. másodpercben megfertőződik egy fiatal HIV-vírussal, és a fiatalok teszik ki az új fertőzések közel felét világszerte. Ennek ellenére sok fiatalkorú képtelen megvédeni magát a fertőzéstől. A fiatalok felvilágosítása például különösen nehéz amiatt, hogy egy részük nem jár iskolába, így nehéz őket elérni.

Az ENSZ szerint a kormányoknak többet kellene tenniük a fiatalokért. A támogatások összege ugyanis évről évre csökken, miközben a HIV-vírus terjedése miatt egyre többen szorulnának segítségre. Az ENSZ szerint az egészségbe és az oktatásba történő befektetéssel spórolni lehet a gazdasági költségeken. 2001-ben 9,6 milliárd amerikai dollárt folyósítottak, ennek negyedét tette csak ki a nemzetközi segélyezés.