A Roland-rakéták miatt lemondott a lengyel katonai szóvivő

Vágólapra másolva!
Benyújtotta lemondását a lengyel nemzetvédelmi minisztérium szóvivői tisztségéről Eugeniusz Mleczak ezredes; a lemondást Jerzy Szmajdzinski tárcavezető kedden elfogadta. A minisztérium kedd esti közleménye szerint Adam Stasinski ezredest bízták meg a szóvivői feladatok ellátásával.
Vágólapra másolva!

Mleczak azért kérte felmentését, mert ő volt az, aki múlt pénteken a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva bejelentette, hogy a lengyel igazgatású középső-déli iraki övezetben, Hilla közelében lengyel katonák egy fegyverraktárban négy darab francia-német gyártmányú légelhárító rakétát találtak, amelyek gyártási éve 2003.

A bejelentés kisebb diplomáciai vitát váltott ki, a francia külügyminisztérium külön nyilatkozatban cáfolta a lengyel közlést, majd ugyanezt tette Jacques Chirac francia elnök is a római kormányközi értekezlet keretében rendezett szombati sajtóértekezletén. Leszek Miller lengyel miniszterelnök ugyancsak Rómában külön is tárgyalt a francia elnökkel az ügyben, majd úgy nyilatkozott, hogy sikerült az ügyet lezárni. Szmajdzinski bocsánatot kért a téves tájékoztatásért.

A lengyel vezérkar hétfői varsói sajtóértekezletén Czeslaw Piatas vezérkari főnök közölte: a katonák tévesen értelmezték a rakétákon látható 2003-as számot, amelyet a gyártás évének véltek, elhamarkodottan jutottak hibás következtetésre, és elmulasztották a megfelelő konzultációkat. Bejelentette, hogy a miniszter vizsgálatot rendelt el, amelynek nyomán levonják a megfelelő konzekvenciákat a hibát elkövető katonákkal szemben.

A kínos ügy miatt Varsóban egyre hangosabban feszegetik a nemzetvédelmi miniszter felelősségét. Miller ezért szükségesnek látta leszögezni: senki se gondoljon Szmajdzinski menesztésére. A TVN lengyel kereskedelmi televízió kedd esti híradójában a csatorna iraki különtudósítója helyi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a rakétákon látható 2003-as szám valóban az évet jelzi, de nem a gyártás, hanem a rakéták korszerűsítésének évét, amely az észak-iraki Tadzsiban történt az idén.

A forrás szerint Irakban mintegy ezer darab ilyen rakéta található, Roland-1 és Roland-2 típusúak, amelyek gyártása - a korábbi francia külügyi nyilatkozat szerint - 1988-ban, illetve 1993-ban befejeződött.