Oroszország hadsereggel védené érdekeit

Vágólapra másolva!
Oroszország kész katonai erővel is megvédeni gazdasági érdekeit a világ kulcsfontosságú térségeiben - jelentette ki vasárnap az orosz védelmi miniszter. Szergej Ivanov erről Reykjavíkban tett látogatásán beszélt. Kijelentette: Oroszország akkor folyamodhat katonai erő alkalmazásához, ha gazdaságilag és pénzügyileg korlátozni próbálják hozzáférését kulcsfontosságú térségekhez.
Vágólapra másolva!

Szergej Ivanov orosz védlmi miniszter vasárnap Rejkjavíkban kijelentette: Oroszország katonai erővel is kész megvédeni gazdasági és pénzügyi érdekeit kulcsfontosságú térségekben. A miniszter konkrét régiót nem említett, az AP amerikai hírügynökség azonban emlékeztetet rá, hogy Moszkva korábban aggodalmának adott hangot, mert az orosz vállalatok hátrányba kerültek az iraki újjáépítésben.

Oroszországot az is aggasztja, hogy az Egyesült Államok fokozódó befolyásra tesz szert a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokban, amelyeket Moszkva saját stratégiai térségének tekint - tette hozzá az AP. Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint Ivanov megnevezett másik két esetet is, amelyben Moszkva kész katonai erőt alkalmazni. Ilyen Oroszország közvetlen és nyilvánvaló katonai fenyegetettsége, illetve a szomszédos szovjet utódállamok destabilizációja, az ott élő oroszok életveszélybe kerülése.

Oroszország katonai erőt alkalmazhat, megelőző céllal is, számos esetben, például ha szembeötlő, egyértelmű és visszafordíthatatlan katonai fenyegetés éri - idézte Ivanovot az ITAR-TASZSZ. Az orosz védelmi miniszter nem zárta ki a katonai erő alkalmazását akkor sem, ha orosz nemzetiségű személyeket közvetlen fenyegetés érne a Független Államok Közösségének (FÁK) tagállamaiban.

Jóllehet ilyesminek egyelőre nem mutatkoznak jelei, ha a Független Államok Közösségében ingatag helyzet alakulna ki, vagy ha közvetlen veszély fenyegetné az orosz nemzetiségűek életét, pláne orosz állampolgárokét, és ha már minden egyéb - diplomáciai, gazdasági, szankciós - lehetőség kimerül, akkor elvben felmerülhet erő alkalmazása is - mondta Ivanov.