Chirac tagadja, hogy francia fegyverek lennének Irakban

Vágólapra másolva!
Idei gyártmányú, korszerű francia légvédelmi rakétákra bukkantak lengyel katonák Irakban - közölte pénteken lengyel védelmi minisztérium szóvivője. Jacques Chirac francia elnök szerint azonban ezeket a rakétákat már évek óta nem gyártják, így nem is találhattak ilyen típusú fegyvereket Irakban.
Vágólapra másolva!

Jacques Chirac francia elnök határozottan cáfolta azt a hírügynökségi jelentést, mely szerint a nemzetközi stabilizációs erőben részt vevő lengyel katonák Irakban Roland típusú, 2003-ban gyártott francia-német légelhárító rakétákat találhattak. Chirac szerint ugyanis ilyen fegyvereket már 15 éve nem gyártanak.

Szombat esti hírműsorában a lengyel televízió megszólaltatta a szintén az olasz fővárosban, az EU kormányközi értekezletének megnyitóján tartózkodó Leszek Miller lengyel miniszterelnököt, aki elmondta: az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója keretében személyesen tárgyalt a francia elnökkel, és lezárták a nagy visszhangot kapott ügyet. Az ugyancsak Rómában tartózkodó Jerzy Szmajdzinski lengyel nemzetvédelmi miniszter sajnálkozását fejezte ki az általa vezetett tárca szóvivőjének nyilatkozata miatt.

Eugeniusz Mleczak, a lengyel védelmi minisztérium szóvivője pénteken azt mondta: a lengyel egységek szeptember 29-én, egy Hillához közeli fegyver- és lőszerraktárban találtak rá a négy darab, Roland típusú rakétára. A fegyvereket 2003-ban gyártották - tette hozzá a szóvivő. A rakétákhoz egy helyi lakos vezette el a katonákat. Az illető utóbb jutalomban részesült. A lőszerraktár tartalmát megsemmisítették - mondta Mleczak. Irak négy, úgynevezett stabilizációs övezete közül az egyik szeptember eleje óta lengyel ellenőrzés alatt áll.

Irak 1990 óta szigorú kereskedelmi embargó, ezen belül fegyvervásárlási tilalom alatt áll, amelyet az ENSZ rendelt el Kuvait lerohanása miatt. Franciaország volt az arab ország elleni háború egyik leghangosabb ellenzője.