Halálos ítélet a bali robbantás főszervezőjére

Vágólapra másolva!
Halálra ítélték Mukhlast, a tavaly Bali szigetén elkövetett, 200 halálos áldozatot követelő merénylet fő koordinátorát. Az indonéz bírók közölték, hogy nem találtak enyhítő körülményt, és a terrorista kiérdemelte a golyó általi halált. A férfi fellebbezett az ítélet ellen.
Vágólapra másolva!

A tavaly Bali szigetén történt robbantás utolsó fő gyanúsítottja ügyében hozott ítéletet csütörtökön egy indonéziai bíróság. Mukhlas, vagy más néven Ali Gufron volt a vád szerint a 202 áldozatot követelő merénylet fő szervezője.

Az indonéz bírók bizonyítottnak látták a férfi bűnösségét, és nem találtak enyhítő körülményeket, szerintük kiérdemelte a golyó általi halálbüntetést. A vád szerint a 43 éves iszlámoktató vezette a merényletet előkészítő megbeszéléseket, biztosította a pénzügyi alapokat, és jóváhagyta a célpontokat.

Mukhlas, aki emellett feltehetően a dél-ázsiai Dzsemáa Iszlámíja terrorszervezet művelei főnöke is volt, beismerte, hogy köze volt a támadáshoz, ám azt tagadta, hogy közvetlen szerepet játszott volna a véres merényletben. Állítása szerint csak vallási tanácsokkal látta el a merénylőket, és a támadás idején nem is tartózkodott Balin.

A BBC News tudósítása szerint a férfi szenvtelenül fogadta a halálos ítélet hírét, és fellebbez a döntés ellen.

A 200 emberéletet követelő robbantás megszervezésében több mint 30-an vettek vett részt, akiknek többsége azonban csak kisebb szerepet játszott. A merénylet gyakorlati kivitelezői alig féltucatnyian voltak, közülük eddig - Mukhlasszal együtt - négyet ítéltek el.