Észak-Korea: fekete piacon a segélyek

Vágólapra másolva!
Magánhasznukra drágán eladják a fekete piacon az éhező észak-koreai népnek szánt külföldi élelmiszersegélyeket az észak-koreai hadsereg és rendőrség befolyásos tisztségviselői - állították szerdán Szöulban japán és dél-koreai emberi jogi aktivisták.
Vágólapra másolva!

A Mentsük Meg az Észak-koreai Népet nevű, Japánban működő és a Hálózat az Észak-koreai Demokráciáért és Emberi Jogokért nevű szöuli központú szervezet aktivistái állításuk alátámasztására bemutattak a sajtó képviselőinek egy videofelvételt, amelyet - mint mondták - szeptemberben vettek fel titokban a kínai határ mellett fekvő észak-koreai Hveszan város piacán.

A felvételen az látható, hogy emberek rizst és más gabonát árusítanak. Az emberi jogi aktivisták szerint a zsákok, amelyekből kimérték a piacon forgalmazott rizst és egyéb gabonaneműt, a dél-koreai állam, az ENSZ Világélelmezési Programja és más nemzetközi segélyszervezetek adományait tartalmazták. Több zsákon ez a felirat volt olvasható: "rizs a Koreai Köztársaságból" (Dél-Koreából).

Az aktivisták szerint e felvétel azt tanúsítja, hogy az adományok nem jutnak el ingyenesen a címzettekhez, az éhező észak-koreai lakosokhoz, hanem a diktatúra haszonélvezőinek pozícióit erősítik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le kell állítani a segélyezést, hanem csak azt, hogy meg kell követelni a phenjani rendszertől a szétosztás ellenőrzésének lehetővé tételét - hangsúlyozták.

Észak-Korea a kilencvenes évek közepe óta külföldi segélyekre szorul 22 milliós lakosságának élelmezésében, mert sorozatos aszályok, árvizek és más természeti csapások sújtották amúgy is megtépázott és kevéssé hatékony gazdaságát. Phenjani hivatalos adat szerint legalább 200 ezer ember halt éhen Észak-Koreában 1995 és 1998 között. A kommunista vezetők az Egyesült Államok által alkalmazott gazdasági blokádot és az amerikai szankciókat okolják ezért a tragédiáért.

Az amerikai AP hírügynökség jelentése szerint nem ellenőrizhető megbízhatóan, független forrásból, hogy a felvétel, illetve az aktivisták állítása hiteles-e.