Rabszolgasorban tartott embereket találtak Brazíliában

Vágólapra másolva!
Egy brazil kávéültetvény tulajdonosa olyan körülmények között dolgoztatott 849 embert, mintha a rabszolgái lettek volna. Az embertelen körülmények között tartott munkásokra a brazil Munkaügyi Minisztérium nyomozói bukkantak rá az Amazonas közelében lévő ültetvényen. A rabszolgaként tartott embereknek az volt a feladatuk, hogy megtisztítsák a környéket az őserdőtől.
Vágólapra másolva!

Brazil nyomozók egy olyan kávéültetvényre bukkantak szombaton, ahol 849 embert dolgoztattak rabszolgaként. A Bahia állam Barreiras településének közelében lévő kávéültetvény munkásainak az volt a feladata, hogy megtisztítsák a környéket az őserdőtől írja a BBC.

A rabszolgasorban lévő embereket fogva tartóik arra kényszerítették, hogy kézzel összetákolt kunyhókban éljenek, amelyek szinte semmilyen védelmet nem nyújtottak a gyakran elviselhetetlen hőség és a heves esőzések elől. A kiszabadított emberek közül így több mint 70 beteg volt, mikor rájuk találtak.

Brazília-linkekhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/intezmenyek,_adattarak/adattarak,_lexikonok,_szotarak/orszagok/Amerika/Brazilia/A brazil kormány márciusban indított hadjáratot a kényszerszolgaság felszámolására. Bár a brazil nyomozók ebben az évben már közel 2000 embert szabadítottak meg kényszerszolgaságból, arra még nem volt példa, hogy egyetlen ültetvényen ilyen sok munkást találjanak. A legtöbb hasonló esetre az Amazonas környékén bukkanak a nyomozók.