Blair: meglesznek az iraki tömegpusztító fegyverek

Vágólapra másolva!
Tony Blair brit kormányfő a mind erősebb hazai kételyek és támadások ellenére kitart amellett, hogy vannak bizonyítékok az iraki tömegpusztító fegyverek létére. Belső kabinetjének egyik volt vezető tagja azonban vasárnapi lapinterjújában nyíltan a közvélemény félrevezetésével és a hírszerzési adatok manipulálásával vádolta meg Tony Blairt. A legutóbbi felmérések szerint a brit választók 63 százaléka tartja úgy, hogy Blair becsapta az országot a tömegpusztító fegyverek ügyében.
Vágólapra másolva!

A szövetségesek által eddig kihallgatott, a Huszein-rendszer fegyverfejlesztési programjában részes iraki szakértők vallomásai minden kételyt eloszlatnak a tömegpusztító fegyverek kérdésében - nyilatkozta Tony Blair brit miniszterelnök a Sky News brit hírtévé vasárnapi politikai magazinműsorának adott, a szentpétervári csúcstalálkozón előre felvett nyilatkozatában. Hozzátette: a bizonyítékokat a következő hetekben-hónapokban összeállítják és nyilvánosságra hozzák. Blair türelemre intette azokat, akik szavai szerint "karosszékeikben ücsörögve azt mondogatják, hogy ez az egész egy nagy blöffnek bizonyul majd, és nincsenek is tömegpusztító fegyverek". Hozzátette: több száz, de esetleg több ezer lehetséges helyszín vár még átvizsgálásra, és a szövetségesek e munkának még csak az elején tartanak.

A vasárnapi brit sajtóban azonban újabb olyan értesülések és nyilatkozatok sora jelent meg, amelyek tovább táplálják a gyanút a háború megalapozásához használt hírszerzési anyagok minőségével, sőt manipulálásával kapcsolatban. Ez utóbbi vádat - minden eddiginél nyíltabban és élesebben - a brit kormány belső kabinetjének egyik volt vezető tagja fogalmazta meg. Clare Short egykori nemzetközi fejlesztési miniszter - aki már a háború előtt nyilvánosan felelőtlennek nevezte Blair Irak-politikáját, és a háború után le is mondott - a The Sunday Telegraphnak, a legnagyobb vasárnapi brit konzervatív lapnak azt mondta: politikai beavatkozás szülte például azokat a hírszerzési információnak beállított értesüléseket, amelyek szerint az iraki tömegpusztító fegyverek 45 perces bevetési készültségben várták a szövetséges erők inváziójának kezdetét. Short szerint a titkosszolgálatoktól ilyen információ nem érkezett.

A BBC rádió minapi értesülése szerint a brit titkosszolgálatok annak idején maguk is erősen kifogásolták a 45 perces készültségről szóló kormányzati állításokat. Ezt a kitételt a londoni rádió szerint a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal egyenes utasítására kellett bevenni az egyes hírszerzési jelentésekbe.

Short a The Sunday Telegraphnak azt mondta: a hírszerzési információk egészét úgy manipulálták, hogy azok "a sürgősség látszatát keltsék", és erről a politikai döntést Tony Blair hozta meg. A volt kabinetminiszter szerint a kormányfő - "olyan okokból, amelyeket csak ő ismer" - már tavaly augusztusban eldöntötte, hogy hadba vonul Irak ellen, és azóta folyamatosan félrevezette a közvéleményt.

A legutóbbi felmérések szerint ezzel a brit közvélemény csaknem kétharmada is egyetért. A Mail on Sundayban közölt új adatok szerint a brit választók 63 százaléka tartja úgy, hogy Blair becsapta az országot a tömegpusztító fegyverek ügyében. Az iraki háború megalapozására használt hírszerzési anyagok ügye fokozatosan belpolitikai botránnyá érik Londonban. A héten olyan értesülés jelent meg a brit sajtóban, hogy a londoni parlament hamarosan vizsgálatot indít az ügyben.