Három halott egy spanyol bombamerényletben

Vágólapra másolva!
Három ember meghalt, több pedig megsebesült, amikor autó alá rejtett pokolgép robbant Észak-Spanyolországban. A robbantást a rendőrség szerint az ETA baszk szeparatista szervezet követte el.
Vágólapra másolva!

Három embert megölt, többet megsebesített egy gépkocsi alá rejtett bomba, amely pénteken fél egykor robbant fel Spanyolország északi részén, a Navarra tartományban lévő Sanguesa városban.

Az áldozatokat egyelőre nem sikerült azonosítani, azonban helyi beszámolók szerint a robbanás áldozatai között két rendőr is van. A rendőrség szerint a merénylet körülményei arra utalnak, hogy az akciót az ETA baszk szeparatista szervezet követte el. Egyelőre senki nem vállalta hivatalosan az akciót.

José María Aznár spanyol kormányfő a merénylet miatt lemondta tervezett oroszországi hivatalos látogatását. A spanyol kormányfő oroszországi útját már a hétfőn Törökországban bekövetkezett, 62 spanyol békefenntartó halálát okozó repülőszerencsétlenséget után megrövidítették. A pénteki merénylet miatt azonban teljesen eltörölték Aznar szentpétervári útját.