A konvent elnöke szerint a holtpont nem fennakadás

Vágólapra másolva!
Az Európa jövőjével  foglalkozó konvent elnöke pénteken megismételte azt a véleményét, amely szerint nincs fennakadás a testület munkájában, és elhárította az Európai Bizottságnak az alkotmánytervezettel kapcsolatos bírálatait.
Vágólapra másolva!

Valéry Giscard d'Estaing az RTBF belga közszolgálati rádiónak nyilatkozott, mielőtt megnyitotta volna az EU reformjait előkészítő tanácskozó gyűlés újabb plenáris ülését.

A volt francia államfő elismerte, hogy a reformok egyik kulcsterületén, az uniós intézményi rend átalakításának kérdéseiben holtpontra jutott vita. Ez azonban szerinte nem jelenti azt, hogy megakadt volna a konvent munkája. "Normális ütemben haladunk" - jelentette ki.

A konvent elnöksége a hét elején juttatta el a küldöttekhez az új alkotmányos szerződés immár teljes tervezetét, amelynek az intézményekkel kapcsolatos része - egyetértés híján - még nem tükrözi az erről eddig folytatott viták eredményeit. A kisebb és a nagyobb tagországok közötti nézetkülönbségek miatt három héttel a konvent munkájának tervezett befejezése előtt sem bontakoztak még ki a konszenzus körvonalai olyan alapvető kérdésekben, mint az EU állandó elnöki tisztségének a bevezetése vagy az Európai Bizottság létszáma és összetétele.

Giscard úgy vélekedett, hogy "nagy szerencsétlenség" lenne Európa számára, ha e problémák megoldatlansága miatt a konvent kudarcot vallana. Nem értett viszont egyet az Európai Bizottságnak - és személyesen Romano Prodi elnöknek - azokkal a bírálatával, amely szerint az alkotmánytervezetből hiányzik a képzelőerő és a merész jövőkép. "Eredetinek" nevezte, hogy éppen azok tesznek ilyen szemrehányásokat, akik a jelenlegi rendszer megőrzését javasolják.

Az utalás arra vonatkozik, hogy a kisebb és a közepes tagországok - egyes pontokon a brüsszeli bizottság támogatásával - azt szeretnék, ha a reformok során megőriznék a nizzai szerződés bizonyos elemeit. Ez elsősorban azokra a rendelkezésekre vonatkozik, amelyek intézményi megoldások formájában szavatolják a tagállamok egyenrangúságát.

A konvent elnöke szerint a bírálatok természetesek, nem kell őket dramatizálni. Másrészt viszont az utóbbi tíz évben a bírálóknak is lett volna alkalmuk arra, hogy elvégezzék azt a munkát, amellyel most a konvent foglalkozik - jegyezte meg. Ezzel arra célzott, hogy az EU intézményi rendjének átalakítása különböző formákban a maastrichti szerződés 1992-es aláírása óta napirenden van.

Az intézményekről folyó vitával kapcsolatban Giscard - némileg meglepő módon - név szerint is bírálta Spanyolországot és Lengyelországot, amelyek a szavazati súlyok elosztásának ügyében szerinte "negatív magatartást" tanúsítanak. Úgy vélekedett azonban, hogy e területen is lehetséges lesz a kompromisszum, például valamilyen átmeneti időszak beiktatásával.